Ez történik, ha csak vizet iszunk

Néhány napra teljesen elhagytam a kávét és a cukros üdítőitalokat, hogy a 28 napos kihívás részeként csakis vízzel oltsam a szomjam. Nem volt olyan egyszerű, mint azt elsőre gondoltam volna, a koffeinbevitel csökkentésének pozitív hatásai azonban gyorsan érződnek.

Hirdetés

Az ember harmincas évei tele vannak lehetőségekkel: még nem vagyunk olyan öregek, de már kellő tapasztalattal bírunk ahhoz, hogy ne "gyerekfejjel" lássuk a dolgokat, rendszerint már túlléptünk szakmai pályánk kezdetén, de még kellően abíciózusak vagyunk a fejlődéshez, és még sorolhatnánk. Viszont ez az az időszak is, amikor először szembesülünk a mindennapos stressz testünkre gyakorolt hatásaival, ami a legtöbbeknél alvászavarokban, állandó fáradtságban tör elő. A kijárási korlátozás és home office miatti mozgáshiány önmagában is romboló hatású, de a négy fal közé szorulva az étkezésünk minősége is sokat romolhatott. Ugyanezt vettem észre magamon is, ami miatt a 28 napos kihívás egyik feladataként tettem egy tartható vállalást: legalább egy rövid időre az étrendem egy részére figyelni fogok, és néhány napig a vízen kívül nem fogyasztok más folyadékot - írja a Házipatika.com.

A koffein hiánya a legnagyobb kihívás

Habár cukros üdítőket régóta nem iszom, ez a kihívás mégsem volt olyan egyszerű, mint azt először gondoltam. A kávézás sok embernek, köztük nekem is egyfajta rituálé, és ugyan sokat nem ittam belőle (naponta rendszerint kettő csészével fogyasztottam), mégis erős hiányérzetem volt már az első napon is. Emellett lelkes teafogyasztó is vagyok, főleg a hideg, téli napokon a folyadékbevitelem jelentős részét ez adja. Mivel a járvány hónapjaiban otthonról dolgoztam, így a munka mellett is folyamatosan készítettem az újabb adag teákat. Ez a napi koffeinkiesés pedig már az első nap délutánján is éreztette hatását.

Rövid távon a koffein valóban jótékony hatással van ránk: éberebbé tesz minket, elnyomja a fáradtságérzetünket, az agyunk is jobban felpörög. Mindezeknek egy télies, szürke, négy fal között eltöltött munkanapon kulcsszerepe lehet abban, hogy elvégezzük a napi feladatainkat. Az első, koffein nélkül töltött napomat így a fáradtság ellen vívott, kilátástalan harc jellemezte. Délutánra pedig egy erősfejfájás is jelezte, hogy az eddig megszokott életvitelemen változtatni próbálok. Valószínűleg a fokozatosság itt is gördülékenyebb átállást biztosítana, mint a drasztikus megvonás, mindenesetre a harmadik naptól már egészen megfeledkeztem a kávéról és az energiaszintem is viszonylag normális szintre állt át. 

Hirdetés

Az egyhetes koffeinhiány végére pedig érezhetően javult az alvásom minősége: az okosórám az utolsó napon 90 pontosra értékelték az alvásom minőségét (a maximális 100-ból, amelyet még sosem sikerült elérnem), holott átlagosan már a 80 körüli értékek is jónak számítanak nálam. Korábban el is álmosodtam, már este 10 óra magasságában lefeküdtem és így reggel 6 óra után magamtól fel is tudtam ébredni. A pihentető alvás pedig a másnapi stressz alacsonyabb szintjét is eredményezi, vagyis egy nehezebb nap is kevésbé terheli meg a mentális egészségünket úgy, ha előtte kialudtuk magunkat.

Arra is figyeltem, hogy megfelelő mennyiségű vizet fogyasszak. Egy 80 kilós felnőtt emberből naponta 0,4 liter víz távozik pusztán légzéssel, illetve még átlagos terhelés és hőmérséklet esetén is elpárolog a bőrén keresztül további fél liter. Vizelettel nagyjából 1,4-1,6 liter, széklettel pedig 0,1 liter ürül. Ez összesen 2,4-2,6 liter, nagyjából ennyit kellene minimum pótolnunk. Én törekedtem rá, hogy meglegyen a napi három liter, ehhez pedig egy félliteres kulacsot töltöttem fel és helyeztem elérhető, ám még biztonságos távolságba a számítógéptől, amelyen dolgoztam. Ha kifogyott, a nap folyamán még ötször újratöltöttem.

Habár az egyhetes kihívással nem vállaltam nagy dolgokat, hiszen üdítőitalt amúgy sem fogyasztottam, a koffeinmegvonás kellően kimozdított a komfortzónámból, mégsem éreztem magam kellemetlenül. Összességében a kísérlet végére nyugodtabban aludtam, a rendszeres és tudatos folyadékfogyasztásnak is köszönhetően pedig energiaszintem is kiegyensúlyozottabb volt a nap során. 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.