Borértékesítés újszerűen
 / Gazdaság

A régi szőlősgazdák úgy tartották, hogy az a jó, ha a két évvel ezelőtti termésből származó bevétel a bankban kamatozik, a tavalyi pedig a hordóban áll és értékesítése folyamatosan történik. Ha a korábbi évek során nagyon szerencsés esetben némelyik kárpátaljai családi pincészetben kialakulhatott is ilyen ideális menetrend, a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt most minden felborult.

Hirdetés

A megyét egy esztendőben átlagosan egymillió turista keresi fel, ám ebben az évben március közepétől számuk egy csapásra a nullára csökkent. Zárva tartanak a forgalmasabb utak mentén kialakított borászati szaküzletek, ahol borkóstolásra is lehetőség nyílott. Természetesen nem fogadnak vendégeket a kóstolóteremmel rendelkező családi pincészetek sem.

– Mi ilyenkor a megoldás? – kérdeztük Varga István fiatal benei szőlész-borászt.

– Szerencsére ez év március 6–8. között az utolsó pillanatban még megtarthattuk a XVII. Beregszászi Nemzetközi Borfesztivált, ahol jelentős mennyiségű tétel talált gazdára. Az ilyen alkalmakkor nagyon sok ismeretség köttetik, így újdonsült vásárlóink, amikor hazautaznak, lehetőségük nyílik arra, hogy az alternatív postai szolgáltatók segítségével újabb tételeket rendeljenek meg azokból a borokból, amelyek a népünnepélyen leginkább elnyerték tetszésüket. A megrendeléses rendszer nálunk 6-8 éve működik, és szerencsére ez a tendencia erősödni látszik, ám a forgalom így is csupán a töredékét képezi a korábbiaknak. Hosszú évek során úgy alakult, hogy vidékünk városaiban az április–május közötti időszakban rendezik meg a borfieszták többségét. Ilyenkor akár az éves készletünknek a fele is elfogy. Beszéltem borász társaimmal. A legtöbbjüknél a tavalyi év termésének a 75-80%-a még a hordókban áll.

– Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben a borértékesítés újszerű módjait kell mindinkább előtérbe helyezni.

– Ezzel kapcsolatban már megtettük az első lépéseket. A családi borászatokat egyesítő kárpátaljai szervezetünk nemrég tíz kisfilmet készíttetett el a legsikeresebbnek, legismertebbnek tartott itteni termelőkről, akikkel – miközben bemutatásra kerültek az illető családi szőlészetek és borászatok – a legnépszerűbb közösségi oldalon egy nyilvános fórum keretében a szakma jeles képviselői beszélgettek el. A műsor interaktív jellegéből adódóan természetesen a fogyasztók is feltehették kérdéseiket. A kezdeményezés kedvező visszhangra talált. Ezen felbátorodva most – Ukrajnában talán elsőként – egy online borkóstoló megszervezését tervezzük.

Hirdetés

Kovács Elemér

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.