Összesen tizennégy űrhajós DNS-ében azonosítottak mutációkat egy most nyilvánosságra hozott vizsgálat során - írja a Futurism.
A vizsgált asztronauták 1998 és 2001 között repültek a NASA űrsiklóival. A kutatók az űrhajósok vérmintáit tanulmányozták, így akadtak az örökítőanyag változásaira - írja az origo.hu.
Bár ezek a mutációk hosszútávon valószínűleg nem jelentenek veszélyt az űrhajósok egészségére, felhívják a figyelmet az asztronauták rendszeres szűrésének szükségességére. Ez most különösen aktuális, hiszen az emberiség ismét holdraszállást tervez, ami várhatóan egy hosszabb űrmisszió lesz.
A Nature Communications Biology című folyóiratban publikált új tanulmányban azonosított mutációkat az jellemezte, hogy a vérsejtek nagy arányban egyetlen klónból származtak, ezt a jelenséget klonális vérképzésnek nevezik. Az ehhez hasonló mutációkat okozhatja a túlzott ultraibolya sugárzásnak való kitettség, vagy például az olyan típusú sugárzás, amit a rákterápiák során alkalmaznak.
A kutatók gyanúja szerint az űrhajósok vérében azonosított mutációkat a kozmikus sugárzás idézte elő.
"Az űrhajósok olyan szélsőséges környezetben dolgoznak, ahol számos tényező, beleértve a legfontosabbat, a kozmikus sugárzást, szomatikus mutációkat eredményezhet, így fennáll a veszély, hogy a DNS-t érintő változások klonális vérképzési zavar kialakulásához vezetnek" - mondta David Goukassian, a kutatás vezetője.
Az űrhajósok egészségének témája aktuálisabb, mint valaha. A NASA éppen tavaly javasolta, hogy az asztronauták egészségének védelme érdekében változtassák meg a sugárzási határértékeket. Röviden, az ügynökség megpróbálja lehetővé tenni, hogy a fiatalabb űrhajósok viszonylag nagyobb mennyiségű sugárzásnak legyenek kitéve, mint az idősebb asztronauták, és mindkét nemre azonos sugárzási követelmények vonatkozzanak.
A mostani vizsgálat során 12 férfi és két női űrhajóstól vettek vérmintát tíz nappal a repülés előtt és a leszállás napján. A mintákat ezután mintegy két évtizedig – 80 Celsius-fokon tárolták.
A vérmintákban megfigyelt mutációk hasonlítanak az idősebbeknél megfigyelhető szomatikus mutációkhoz. Ez azért különösen érdekes, mert az űrhajósok átlagéletkora mindössze 42 év volt.
A kutatók szerint az eredmény nem jelenti feltétlenül azt, hogy az érintetteknél szív- és érrendszeri betegségek, vagy daganatok fognak kialakulni, a hosszabb küldetések során azonban számolni kell ezek kockázatával.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.