Harmincévesen már öregszünk? Meglepő eredményt hozott az új kutatás

Az öregedés folyamata régóta foglalkoztatja a tudósokat és az emberiséget egyaránt.

Megvan az ellenszer? A macskák hordozhatják a mellrák elleni fegyvert!

Közel ötszáz házi kedvenc daganatának genetikai elemzése során a kutatók meglepő hasonlóságokat találtak az állatok és az emberek rákos megbetegedései között.

Megvan a rák kikapcsoló gombja: így állítható le végleg a daganat

Hogyan lehetséges a rákgének kikapcsolása?

35 év után kimondták az igazságot Csernobilról – erre senki sem számított

A csernobili atomerőmű 1986-os robbanása nemcsak azonnali katasztrófát okozott, hanem generációkon átívelő kérdéseket is felvetett az emberiség számára.

Harcias lovas vágtát bemutató, lándzsával felfegyverkezett páncélsisakos hagyományőrző katona. Fotó: Faludi Imre / MTI

A kutatók szerint a korai magyar csoportok már a honfoglalás előtt megjelenhettek a Kárpát-medencében.

A csernobili atomerőmű néhány héttel a katasztrófa után. Fotó: Igor Kostin / Laski Diffusion / Getty Images

A szülőket ért sugárzás hatása a következő generáció DNS-állományában is mérhető formában jelent meg.

Gyerekek játék közben. Fotó: Richard Baker / In Pictures Ltd. / Corbis / Getty Images

Egyre több vizsgálat keresi a választ a kérdésre, vajon a természet vagy a nevelés befolyásolja jobban a személyiség kialakulását

Azonosították a vegyületet, ami nők tömegeit teheti meddővé

Egy svéd kutatás drámai, nemtől függő változásokat tárt fel.

Leonardo da Vinci portréja. Fotó: DeAgostini / Getty Images

Ötszáz éve halott, sírja megsemmisült, testének nincs hiteles lenyomata.

Milliók isszák reggelente — most kiderült, hogy módosítja a génjeinket

Napi egy-két pohár narancslével nemcsak a napi C-vitamin szükségletünket fedezzük.

Vércsoportodtól is függ, milyen gyorsan öregszel

Tudtad, hogy sok egyéb között a vércsoportod is szerepet játszhat abban, milyen ütemben öregszel?

Genetikai egyezések igazolják a X. századi magyarok egy részének uráli eredetét. Illusztráció. Fotó:MTI/Bús Csaba

Derül ki az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja kutatóinak közreműködésével készült tanulmányból.

Óriási áttörés: már embereken tesztelik a rák lehetséges ellenszerét

A tudósok áttörést értek el a rák egyik legfontosabb genetikai hajtóerejének megfékezésében.

 Egy őskori emberi koponyatető a modern ember és egy neandervölgyi ember koponyája között (Fotó: MTI/EPA/Jim Hollander)

A két faj közti genetikai keveredés hatása ma is jelen van: az emberi genom körülbelül 2–6 százaléka neandervölgyi eredetű.

Megvizsgálták a perui „földönkívüli” múmiák DNS-ét – döbbenetes, mit találtak

A maradványok valóban egyediek, a kapott eredmények pedig tovább mélyítik a rejtélyüket.

Kiderült, miért pokoli fáradt mostanában – meglepő felfedezést tettek. Illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Egy genetikai vizsgálat áttörést hozott a krónikus fáradtság szindróma (ME/CFS) megértésében.

 A fogantatáskor érzett stressz kihathat a gyermeked nemére is!

A technológia fejlődése egyre újabb dimenziókat tár fel előttünk a gyermekáldás témakörében.

Istent akar játszani a tudomány: mesterségesen alkotnák meg az emberi DNS-t. Illusztráció. Fotó: Internet

Egyedülálló kutatás indult el az Egyesült Királyságban, amelynek célja a mesterséges emberi DNS előállítása.

Nem fogja elhinni, honnan ered a kék szemszín

Bizarr mutáció eredményezte ezt a tulajdonságot.

Ez az állat akár 400 évig is élhet, és a rák sem árthat neki

Úgy tűnik, sikerült megfejteni a titkát.

110 000 éves rejtély végére tehet pontot egy új felfedezés

Egy csontdarab vezetheti nyomra a tudósokat.

Azonosíthatták a fiatalkori demencia kiváltó okait

Ha pár dologra odafigyelünk, elkerülhetjük a betegség kialakulását.

A hosszú életnek nemcsak titka van, hanem képlete is

A legújabb kutatási trendek rendkívüli mértékben fókuszálnak az öregedés természetes folyamatának lassítására.

Kiosztották az orvosi-élettani Nobel-díjat, szenzációs felfedezést tettek a kutatók

Két amerikai kutató – Victor Ambros fejlődésbiológus és Gary Ruvkun molekuláris biológus – kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

73 éves Pataki Ági: genetikai csoda, mennyire szép és fiatalos

Pataki Ági a napokban ünnepelte a 73. születésnapját, bár a kommentelők nehezen hiszik el, hogy ennyi idős az alapján, ahogy kinéz.

Egyre többeket érint a korai őszülés: 4 ok, ami a jelenség mögött állhat

Nemcsak a genetika, hanem más tényezők is állhatnak a korai ősz hajszálak megjelenése mögött.

Így gyilkol a magas vérnyomás

Elképesztően pontos kutatás készült.