Tízmilliárd éve történt robbanás fog ismét feltűnni az égen
 / Mozaik

A Szupernóva Requiemnek nevezett robbanás egy ősi csillag tízmilliárd ezelőtti megsemmisülése, aminek fénye először 2016-ban jutott el hozzánk, akkor a Hubble űrteleszkóp észlelte az eseményt.

Hirdetés

A jelenséget 2037-ben ismét meg lehet majd figyelni, ez a furcsaság pedig az úgynevezett gravitációs lencsének köszönhető – írja a Live Science-re hivatkozva az Origo.

Ahhoz, hogy e távoli szupernóva-robbanás fénye elérje a Földet, galaxishalmazokon kell keresztülhaladnia.

A galaxishalmazok a világegyetem legnagyobb tömegű képződményei, amelyek olyan erős gravitációs vonzást fejtenek ki, hogy meghajlítják maguk körül a téridőt, és kozmikus lencsékként viselkednek, amelyek képesek felnagyítani, eltorzítani és elhajlítani a mögülük jövő fényt. Ezt a jelenséget Einstein általános relativitáselméletével lehet magyarázni.

A Szupernóva Requiem esetében az MACS J0138 galaxishalmaza a csillagrobbanás fényét felerősíti, megsokszorozza, és úgy torzítja, mintha eltérő időközönként különálló szupernóvákat látnánk az égbolt egyes részein. 

A csillagászok először 2016-ban fényképezték le a Szupernóva Requiemet a Hubble űrteleszkóp segítségével.

A szupernóva a galaxishalmaz pereménél egyszerre három helyen jelent meg. 

A szupernóva-képek fényessége eltérő volt, ami azt jelentette, hogy a torzító hatásnak köszönhetően a robbanás három eltérő fázisát lehetett megfigyelni.

A 2019-es vizsgálatok során mindhárom fénypont teljesen kihunyt, ami megerősítette azt az elméletet, hogy a gravitációs lencse miatt a három, látszólag különböző csillagrobbanás ugyanannak a szupernóvának a tükörképe volt.

A megsemmisült csillag a becslések szerint 10 milliárd fényévre volt tőlünk, vagyis nem sokkal az ősrobbanás után pusztulhatott el.

Ismét fel fog bukkanni

A MACS J0138 galaxishalmaz tanulmányozása nem fejeződött be, a kutatók az új megfigyelések alapján arra számítanak, hogy a hatalmas tömeg a gravitációs lencse révén még mindig „manipulálhatja" a robbanás fényének terjedését, így az néhány év múlva ismét felvillanhat.

Egy most publikált kutatásban – ami a Nature Astronomy folyóirat szeptember 13-i számában jelent meg – a szakértők számítógépes program segítségével modellezték a galaxishalmaz tömegének jelentős részét adó sötét anyag eloszlását. Ez a láthatatlan, titokzatos anyag tartja egyben a hatalmas galaxisokat, és rendezi őket csoportokba. A kapott „térkép" segítségével a csillagászok megnézték, a Szupernóva Requiem fénye miként juthat el bolygónkig, és érkezését hogyan befolyásolja a galaxishalmaz sötét anyaga.

Az eredmények alapján a halmaz központi régióján halad keresztül, ezen a területen a legnagyobb a sötét anyag sűrűsége. A számítások szerint 2037 körül lehet ismét megfigyelni a jelenséget. 

A szupernóva 2042-ben ismét felbukkanhat, ekkor azonban már olyan halvány lesz, hogy valószínűleg egyáltalán nem fogják detektálni a műszerek.

A 2037-es felfénylés vizsgálatával a kutatók remélik, alaposabban megérthetik majd a sötét anyag természetét.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.