Az ELTE Etológia Tanszék kutatói a kutyák alvásmintázatát vizsgálták elektroencefalográfiás (EEG) módszer segítségével. Az eredmények szerint az új helyen, gazdával alvó kutyák alvásmintázatát befolyásolja az, hogy milyen a kapcsolatuk a gazdájukkal.
Mint az ELTE közleményében olvasható, a kötődés egy fontos viselkedésszabályozó mechanizmus, melynek feltétele a kötődési személy felé mutatott speciális preferencia. A kutya kötődése a gazdájához kivételes jelenség, mert sokban hasonlít az anya–gyermek kapcsolathoz - írja az MTI.
A gazda biztonságot nyújt a kutyának, és menedéket veszélyes helyzetekben, épp úgy, mint az anya a kisgyereknek.
Abban az esetben, amikor a kutatók a kutyát az emberi viselkedés modelljeként használják, fontos tudni, hogy vajon ez a speciális helyzetekben megnyilvánuló viselkedésbeli hasonlóság tetten érhető-e a mindennapos tevékenységek szintjén is.
„Tavaly egy fMRI-vizsgálat során a kutatók felfedezték, hogy a kutya kötődése befolyásolja azt, mennyire érzi jutalmazónak a gazdája hangját. A mostani eredmény egy újabb fontos hasonlóság az anya-gyermek vonatkozásban” – idézi a közlemény Gácsi Mártát, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kutatóját.
A kutya–gazda páros közötti különleges kötődést számos viselkedéstesztben vizsgálták a kutatók, de az alvással kapcsolatban még nem.
A kutatók arra keresték a választ, hogy ez a kapcsolat befolyással van-e arra, hogy hogyan alszanak a kutyák idegen helyen.
A választ a kutatók a kutyák viselkedésének és alvásának párhuzamos vizsgálatával keresték. Negyvenkét családi kutya kötődési viselkedését mérték fel a pszichológus kutatók által kidolgozott idegenhelyzet-teszttel, míg a kutyák alvását egy délutáni szunyókálás alkalmával vizsgálták az egyetem alváslaborjában.
Ez a kutatás az első, amely feladatmentes szociális helyzetben vizsgálta a kutya–gazda kötődés és a kutyák alvás alatti agyi aktivitásának összefüggéseit. A kutyák spontán alvását egy teljesen fájdalommentes,
elektroencefalográfiás (EEG) módszerrel mérték a kutatók (hasonlóan, mint ahogy embereknél szokás).
„Az alvásnak fontos szerepe van olyan folyamatokban, mint a tanulás, az érzelemfeldolgozás vagy az egyedfejlődés. Ha az ember (vagy kutya) alszik, akkor fontos, hogy jól, vagyis pihentetően aludjon. Az alvás minősége mérhető például az alvásfázisok közül a mélyalvás hosszával. Izgalmas kérdés azt vizsgálni, hogy a kutya–gazda kötődés hogyan befolyásolja az alvás minőségét, ezáltal hogyan hat a fentebb említett folyamatokra” – mondta Reicher Vivien, az ELTE Etológia Tanszék doktorandusz hallgatója.
Kiderült, hogy azok a magasabb kötődési pontszámot kapott kutyák a gazdáik jelenlétében több időt töltöttek mélyalvásban, ami a legpihentetőbb alvásfázisnak tekinthető.
„Feltehetőleg ezeknek a kutyáknak a gazda nagyobb biztonságot jelentett, így az új helyen jobban el tudtak lazulni, és így egy jót aludni” – magyarázza a publikáció első szerzője, Cecília Carreiro, az Etológia Tanszék doktorandusza.
A kutyák kötődése a gazdájukhoz tehát nemcsak a viselkedésükben, hanem az alvásukban is tükröződik – állapítják meg a kutatók a közleményben. A kutatók tanulmánya az Animals című folyóiratban jelent meg.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.