Kiderült a jóga hihetetlen hatása a memória megőrzésében
Kiderült a jóga hihetetlen hatása a memória megőrzésében
 / Mozaik

A jógaórák segíthetnek a megismerésben és a memóriában az Alzheimer-kór kockázatának kitett idősebb nőknél. A jóga emellett segíthet csökkenteni a kapcsolódó tényezők számát és lassítani a tünetek kialakulását.

Hirdetés

A jóga klinikai és biológiai előnyei

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói 79 olyan 50 év feletti nő segítségét vették igénybe, akik potenciálisan egy olyan génváltozattal rendelkeztek, amely miatt nagyobb az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata; ez a gén a vérnyomás és a szívritmus emelkedésével, valamint az agyban lévő rendellenes erek növekedésével is összefüggésbe hozható - írja az origo.hu.

A vizsgálatban részt vevő nők kognitív hanyatlásról számoltak be, és koleszterin- vagy magas vérnyomás elleni gyógyszert szedtek, cukorbetegek voltak, vagy nemrégiben szívrohamot éltek át.

Az önkénteseket két csoportba osztották tizenkettő hétre: az egyik egy kundalini jóga tréninget, a másik pedig a szokásos memóriafejlesztő gyakorlatokat követte. Az utóvizsgálatok „jelentős, nagy hatásméretű"” kognitív javulást mutattak a jógázó csoportnál a memóriagyakorlatokat végzőkhöz képest.

Hirdetés

Ezek az eredmények a kundalini jóga klinikai és biológiai előnyeit sugallják a szubjektív kognitív hanyatlás tekintetében, a kognícióban bekövetkező változásokat a jóga gyulladáscsökkentő hatásával kapcsolva össze

– írják a kutatók a Translational Psychiatry folyóiratban közzétett tanulmányukban.

A vizsgálat korlátai miatt azonban az eredményei nem jelenti azt, hogy a jóga csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. Ám az önkéntesek kis csoportjában úgy tűnt, hogy segíthet a betegséggel összefüggésbe hozható korai problémák megoldásában.

A jógacsoportban a kutatók azt látták, hogy az idegpályák újjáépültek, csökkent az agyállomány hanyatlása, és megfordult néhány biomarker (biológiai jelzőtábla), amely az öregedéshez és a gyulladáshoz kapcsolódik, amelyek mind az Alzheimer-kórral hozhatók összefüggésbe.

A jógacsoportban a kutatók azt látták, hogy az idegpályák újjáépültek, csökkent az agyállomány hanyatlása, és megfordult néhány biomarker (biológiai jelzőtábla), amely az öregedéshez és a gyulladáshoz kapcsolódik, amelyek mind kapcsolódhatnak az Alzheimer-kórhoz.

Csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát

A kundalini jóga elsősorban a légzésre és a meditációra koncentrál, és nem a fizikai pózok felvételére. A korábbi kutatások szerint hatékony a kognitív hanyatlás elleni küzdelemben és a hangulat javításában.

Erre jó a jóga: a stressz csökkentésére, az agy egészségének javítására, a szubjektív memóriateljesítmény javítására, a gyulladás csökkentésére és a neuroplaszticitás javítására

– mondta Helen Lavretsky pszichiáter, a UCLA munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Hozzátette: az Alzheimer-kór megelőzésének és gyógyításának egyik problémája az, hogy még mindig nem tudjuk pontosan, mi okozza. A jó hír az, hogy a tudósok folyamatosan közelítenek néhány válaszhoz, és több olyan állapotot is találtak –például a depressziót –, amely szorosan összefügg a betegséggel.

A szakemberek szerint ha rájönnek, hogyan csökkenthetjük az Alzheimer-kór kockázatát, több támpontot kaphatunk arra vonatkozóan, mi váltja ki a betegséget;

és ez a legújabb kutatás azt mutatja, hogy érdemes megvizsgálni a jóga jótékony hatásait. Kiemelték azonban, hogy a jógának a gyulladáscsökkentő, stresszcsökkentő, öregedésgátló neuroplasztikus agyi hatása remekül kiegészítheti a memóriagyakorlatokat.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.