Gyönyörű Náray Erika ritkán látott lánya: Kamilla már 24 éves
Gyönyörű Náray Erika ritkán látott lánya: Kamilla már 24 éves
 / Mozaik

Náray Erika lánya 24. születésnapját ünnepelte, édesanyja közös szelfit posztolt vele.

A Drága örökösök és A mi kis falunk sztárjának, Náray Erikának 2000 szeptemberében látta meg a napvilágot egy szem lánya, Kamilla, aki idén ünnepelte 24. születésnapját. A színésznő csak ritkán mutatja meg lányát, a nagy nap alkalmából azonban közös szelfit posztolt vele az Instagramon. A fotóról szinte üvölt, milyen harmónia és szeretet van anya és lánya között, emellett pedig az is feltűnő, hogy természetes szépséggel megáldott, gyönyörű nő lett - írja a femina.hu.

Kamilla Berlinbe költözött, ott próbál szerencsét, és bár Náray Erikának eleinte nehéz volt búcsút intenie lányának, úgy gondolja, gyermeke boldogsága az elsődleges. Ez régen sem volt másképp, ugyanis a színésznő 2002 óta egyedül nevelte lányát és igyekezett mindig őt helyezni az első helyre.

- Tulajdonképpen 2002 óta élek egyedül. Ma sem csinálnám másképp, hogy Kamilla mindenekfelett volt. Úgy éreztem, hogy neki az jár, hogy 100 százalékig vele legyek, és ebbe nem fért bele senki. Ma sem csinálnám másképp - mondta Geszti Péter Adom a napom című műsorában.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.