Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A nézőtéren elhelyezett több mint ötven pótszék is jelezte, milyen hatalmas érdeklődés mutatkozik meg Szűcs Nelli Jászai-díjas színésznőnek, a beregszászi színház egyik alapítójának a Fedák Sáriról szóló előadása iránt. A múlt század ünnepelt primadonnája a máig legismertebb beregszászi halálának 70. évfordulóján a nap során koszorúzásra került sor az egykori Fedák-kúria épületén elhelyezett emléktáblánál és a színésznőnek a város központjában felállított szobránál.

Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/  Kovács Elemér
Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/  Kovács Elemér

Az előadás előtt Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója meghatódva mondott köszönetet a közönségnek azért a szeretetért, lelkesedésért és ragaszkodásért, amely a nézők részéről a társulat tevékenységét övezi. Az évforduló kapcsán pedig azt hangsúlyozta, hogy nekünk, beregvidékieknek, köteleségünk ápolni a nagy művésznőnek a hagyatékát, mely a nemzet, a szülőföld és a hivatás iránti odaadásban ölt testet. Külön köszönet illeti Szűcs Nellit, aki előadásával bejárva az egész Kárpát-medencét és a magyar diaszpórát, azon fáradozik, hogy Fedák Sári emléke fényesen ragyogjon, hogy példája nyomán valamennyi színész és színház szerető ember a legfőbb értéknek a minőséget, a legfőbb erénynek az elkötelezettséget, a szorgalmat és a kitartást tekintse. Sin Edina felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani előadást jótékonysági céllal szervezték: az összegyűlt adományból az izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Major Ádám gyógykezelését kívánják támogatni.

Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/  Kovács Elemér
Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/  Kovács Elemér

 

A Fedák Sáriról készült monodráma során végig követhetjük a kis beregszászi fruska életútját, a Vérke-parti tündérvilágtól kezdve Rákosi Szidi budapesti színésziskoláján át a Bob herceg című operettig, amely meghozta számára a sikert és a közönség el nem múló rajongását. Már ez az előadás is rekordszámot élt meg, ám a java csak ezután következett. A prímadonna a János vitéz daljátékban 689-szer játszotta el a főszerepet.

Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/  Kovács Elemér
Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/  Kovács Elemér

Ő mégis újra vágyott, szűk lett neki az operettszínpad, bizonyítani akart, hogy másra is képes. A közönség hamarosan megbizonyosodhatott róla, hogy a lélek minden rezdülését képes átadni a színpadon: a drámai szerepekben is fenségest és igazat hozott létre.

Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás
Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás

Életének legnehezebb időszaka 1945-ben az új kommunista hatalom magyarországi berendezkedésével kezdődött el, amikor is hosszú hónapokra börtönbe zárták és megvádolták, hogy a nyilasokkal és a nácikkal működött együtt. Szabadulása után rokoni segítséggel Nyáregyházán töltötte száműzetését. Többé soha nem állt színpadra.

Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás
Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás

Az előadás után Szűcs Nelli a sajtó jelenlévő képviselőinek elmondta, hogy kilenc éve járja a Kárpát-medencét a Fedák Sáriról szóló előadással, s nagyon fontosnak tartja, hogy most újra itthon állhat a közönség elé. Az egykori primadonna emberi és színészi nagysága mindenkit magával ragad, életpéldájából valamennyien erőt meríthetünk. Még a legnehezebb időkben is. Mert a hitre, a kitartásra, az összefogásra most nagyobb szüksége van a kárpátaljai magyarságnak, mint bármikor.

Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás
Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás

A Fedák Sári előadást május 6-án Tiszaújlakon, Szűcs Nelli szülőfalujában láthatja a közönség.

Kovács Elemér


 


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Hatalmas érdeklődés mutatkozott meg Szűcs Nelli Jászai-díjas színésznőnek, a beregszászi színház egyik alapítójának a Fedák Sáriról szóló előadása iránt.
Hatalmas érdeklődés mutatkozott meg Szűcs Nelli Jászai-díjas színésznőnek, a beregszászi színház egyik alapítójának a Fedák Sáriról szóló előadása iránt.
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.