A Red Bull mexikói pilótája, Sergio Pérez elmondta, miként élte meg azt, hogy milyen hatalmas a lemaradása Max Verstappenhez képest, valamint a visszavonulásáról is megszólalt.
Sergio Pérez az idei szezonban is Max Verstappen árnyékában versenyez. Hiába vannak mindketten a Red Bullnál és vezetik gyakorlatilag ugyanazt az autót, a holland idén is a vb-győzelemért küzd, míg a mexikói csak a nyolcadik helyen áll az egyéni pontversenyben. A 34 éves Pérez nemrég arról beszélt, hogy sokáig már nem tervez a Forma-1-ben maradni - írja az origo.hu.
"A naptár nagyon nehéz az évi 24 versennyel, de még legalább két szezonon át az F1-ben leszek. Nem hiszem, hogy túl sokáig maradok, de kétéves szerződésem van, ami ebben a sportban nagyon hosszú idő.
Nem arról van szó, hogy nem szeretném csinálni, de vannak gyerekeim, akik még fiatalok, és velük is szeretnék időt tölteni. Visszavonulás? Igen, az elmúlt hat hónapban gondolkodtam rajta, de minden alkalommal csak három másodpercbe telt, mire meghoztam a döntést a folytatásról" - mondta a mexikói, aki arról is beszélt, mennyire nehéz Verstappen csapattársának lenni.
Ez a szezon nagyon nehéz volt, nehéz volt elfogadni, hogy az autó korlátokkal rendelkezik, ugyanakkor nem mondhattam semmit, mert közben a csapattársam nyert.
Max igazán nagyszerűen vezetett, és a köztünk lévő különbség folyamatosan nőtt" - tette hozzá Pérez, aki idén 144 pontot gyűjtött, míg éllovas csapattársa 331 ponttal vezeti az összetettet.
A 2024-es Forma-1-es szezon jelenleg szünetel, az idény október 18. és október 20. között az austini Amerikai Nagydíjjal folytatódik.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.