A Red Bull négyszeres világbajnoka a visszavonulása után nem szeretne Forma-1-es csapatfőnök lenni. Max Verstappen arra sem vágyik, hogy 40 éves koráig a száguldó cirkuszban versenyezzen, de azt elárulta, milyen jövőbeli tervei vannak.
Max Verstappen szerződése 2028-ig érvényes a Red Bull-lal, és azt még nem tudni, mit hoz számára ezután a jövő a Forma-1-ben. Lewis Hamiltonnal és Fernando Alonsóval ellentétben a holland nem szeretne 40 évesen is az F1-ben maradni, de a versenyzéstől azért nem távolodna el - írja az origo.hu.
Max Verstappen nem akar F1-es csapatfőnök lenni
A 28 éves sztár más szériákban szívesebben próbálna szerencsét a jövőben, de a fiatal tehetségek támogatása is vonzó perspektíva számára. „Az egyik célom például az, hogy egy szimulátoros pilótából valódi versenyzőt faragjak” – jelentette ki nemrég a holland, akit az F1-es csapatfőnöki pozíció nem igazán hoz lázba.
Versenyzőként szeretek az F1-ben lenni, de nem hiszem, hogy valaha is visszatérnék valamilyen csapatvezetői szerepkörben, maradjunk ennyiben.
Egy másik kategóriában viszont nagyon is; elsősorban a megbízhatósági versenyzésben” – tette hozzá Verstappen, majd röviden kifejtette, mit ért ezalatt.
„Ezt sokkal inkább el tudom képzelni, mert szeretnék lehetőséget teremteni olyan fiataloknak, akiknek nincs meg az anyagi hátterük vagy támogatásuk ahhoz, hogy beülhessenek egy valódi versenyautóba és megléphessék ezt az ugrást” – mondta a négyszeres világbajnok.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.