Az Inter Miami és a Vancouver Whitecaps vívja az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) idei döntőjét. Az amerikaiak Lionel Messi, a kanadaiak pedig Thomas Müller személyében tudhatnak soraikban egy-egy világbajnokot. A német játékos busás bónuszt kaphat, ha csapata nyer.
Egyetlen mérkőzés maradt az MLS rájátszásából, a finálé. Ezt két „elsőbálozó” klub, az egyaránt először döntős Inter Miami és a Vancouver Whitecaps vívja. Előbbi együttes emblematikus alakja az Argentínával 2022-ben vb-győztes Lionel Messi, utóbbié pedig a 2014-es világbajnok Németország válogatottjának tagja, Thomas Müller - írja az origo.hu.
Komoly prémiummal járna a siker
A német Bild információi szerint különleges motiváció hajtja majd a 36 éves Müllert, aki teljes pályafutása során a Bayern München futballistája volt, ám ezen a nyáron a Vancouver csapatához szerződött. A portál úgy tudja, hogy a kanadaiak győzelme esetén Müller 300 ezer eurós bónuszt kap, ez az összeg pedig megegyezik a Bayernnél kapott prémiummal. A Bild úgy tudja, hogy ez külön kikötés volt a szerződéskötéskor.
Thomas Müller mindeddig tizenegy MLS-mérkőzésen lépett pályára a Whitecaps színeiben, mérlege nyolc gól és három gólpassz.
Érdekesség, hogy Müller szerződése 2025. december 31-ig szól, ám a klubnak opciós joga van arra, hogy 2026-ra is megtartsa a németet. Amennyiben a Vancouver él a lehetőséggel, a támadó már kiemelt játékosként szerepelhetne, ami azért fontos, mert ez a státusz lehetővé teszi az MLS-csapatok számára, hogy a liga fizetési korlátján felüli magas fizetést adjanak.
Thomas Müller eddig sikeres Messi ellen
A Bayernnel sok más cím mellett két Bajnokok Ligáját nyert Müller és a 38 éves, Barcelona-futballistaként négy BL-címmel büszkélkedő Messi mostanáig tíz alkalommal találkozott egymással a pályán, és ezek közül hétszer Müller csapata örülhetett a végén. Az egyik legemlékezetesebb találkozás éppen a tizenegy évvel ezelőtti vb-döntőben történt, amikor a németek hosszabbítás után győzték le 1-0-ra az argentinokat.
A két sztár tizenegyedik találkozására, az MLS 2025-ös döntőjére Miamiban kerül majd sor, mivel az Inter Miami két ponttal többet szerzett a szezonban, mint ellenfele.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.