Több mint négyszáz feltételezett elkövetőt azonosítottak egy németországi pedofilügyben

Négyszáznál is több feltételezett elkövetőt azonosítottak és több mint hatvan kisgyereket és fiatalkorút mentettek ki kínzóik uralma alól

Északi Áramlat 2: Ne keverjék össze a gázvezeték ügyét Ukrajna és Oroszország konfliktusával

Christina Lambrecht, német védelmi miniszter elmondta, hogy a Védelmi Minisztérium az Északi Áramlat-2 témát tisztán gazdasági projektnek tekinti

Ezt még nézni is ijesztő: 417-tel száguldottak a háromsávos autópályán, felvették az egészet (Video)

Egy cseh üzletember 417 km/h-s sebességet ért el Bugatti Chironjával Németországban

Kaczynski: Berlin központosított európai államot akar létrehozni, és ezt nem is titkolja

Az új német kormánykoalíció az európai föderáció jelszavával lényegében központosított európai államot akar létrehozni – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes

Scholz kancellár még ebben a hónapban találkozni akar Putyinnal

Olaf Scholz német kancellár szerint az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok kiépítése fontos tényező

A német gazdasági miniszter lehetségesnek tartja az Északi Áramlat-2 leállítását Ukrajna orosz fenyegetése miatt

Robert Habeck német gazdasági és klímavédelmi miniszter úgy véli, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték jóváhagyását a jogszabályoknak megfelelően kell megoldani

Schumacher balesete miatt minden rajongó szíve összeszorul – nyolc éve nem tudunk a Forma–1 legendájáról

Éppen nyolc éve, 2013. december 29-én történt Michael Schumacher hétszeres Forma–1-es világbajnok súlyos síbalesete a Francia-Alpokban

Tízezernél is több fertőzést okozhatott már az omikron Németországban

Tízezernél is több ember szervezetébe juthatott be, és legalább négy esetben halálos lefolyású megbetegedést okozott az omikron

Megszigorították a korlátozásokat Németországban

Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában

A kendertermesztés németországi felfutásával jár majd a kannabisz legalizálása az új német szövetségi kormány mezőgazdasági minisztere szerint.

A kendertermesztés németországi felfutásával jár majd a kannabisz legalizálása az új német szövetségi kormány mezőgazdasági minisztere szerint.

Leállították szerdán az RT orosz állami televízió német adását (RT Deutsch), miután az illetékes német hatóság megállapította, hogy a csatorna nem rendelkezik műsorszórási engedéllyel.

Leállították szerdán az RT orosz állami televízió német adását (RT Deutsch), miután az illetékes német hatóság megállapította, hogy a csatorna nem rendelkezik műsorszórási engedéllyel.

Újabb korlátozásokat vezetnek be Németországban

Újabb járványügyi korlátozásokat vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus omikron nevű változata miatt

A kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről tárgyalt kedden telefonon Olaf Scholz német kancellár és Hszi Csin-ping kínai elnök - jelentette be közleményben a német kancellári hivatal, illetve tudósításában a kínai állami média.

A kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről tárgyalt kedden telefonon Olaf Scholz német kancellár és Hszi Csin-ping kínai elnök.

Bajorországban teherautó ütközött egy amerikai katonai konvojjal

Teherautó ütközött egy amerikai katonai konvojjal a németországi Bajorországban egy autópályán hétfőn, több jármű kigyulladt, egy ember meghalt

Orosz állami szervek megbízásából gyilkoltak meg Berlinben egy csecsen emigránst - mondta ki az elkövetőt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélő döntésével szerdán a tartományi rangú német főváros legfelsőbb szintű igazságszolgáltatási fóruma.

Orosz állami szervek megbízásából gyilkoltak meg Berlinben egy csecsen emigránst - mondta ki a tartományi rangú német főváros legfelsőbb szintű igazságszolgáltatási fóruma.

Bild: Merkel akadályozta fegyverek szállítását Ukrajnának a NATO-n keresztül

A berlini ukrán nagykövet ezért arra kéri Németország új kormányát, hogy gondolja újra a kérdés megközelítését

Rendőrökre és újságírókra támadtak oltásellenes tüntetők Németországban

Zavargásokba torkollt a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások és a tervezett kötelező oltást ellenzők számos tüntetése Németországban

Német külügyminiszter: egyelőre nem lehet engedélyezni az Északi Áramlat-2 üzembe helyezését

Egyelőre nem lehet engedélyezni az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezését az új német külügyminiszter szerint

Németország egyértelmű Európa-barát napirendet határozott meg, és azt vallja, hogy mindenekelőtt erős és független Európai Unió létrehozására kell törekedni - jelentette ki Olaf Scholz.

Németország egyértelmű Európa-barát napirendet határozott meg, és azt vallja, hogy mindenekelőtt erős és független Európai Unió létrehozására kell törekedni - jelentette ki Olaf Scholz.

BioNTech: Még nem tudni, hogy kell-e új oltóanyag az omikron miatt

Egyelőre nem tudni, hogy kell-e új oltóanyagot kifejleszteni az omikron változat miatt

Megválasztották Olaf Scholzot német kancellárnak

16 év után véget ért a Merkel-korszak, új kancellárt köszönt Németország

Világrekord: 444 karácsonyfa egyetlen lakásban

Világrekordot tudhat a magáénak egy bevallottan „karácsonyőrült” német férfi azzal, hogy 444 feldíszített műfenyőt állított fel a lakásában idén karácsonyra

Ischinger: Ukrajnának a finn utat kellene választania a NATO-tagság helyett

Wolfgang Ischinger emlékeztetett, hogy a skandináv ország ugyanis tagja az Európai Uniónak, de nem tagja az Észak-atlanti Szövetségnek

Kegyetlenül lemészároltak egy öttagú családot Németországban

Holtan találtak egy öttagú családot egy németországi kisvárosban, az áldozatokon lőtt és szúrt sebeket találtak

Manfred Weber: Befellegzik az Északi Áramlat-2-nek, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát

A német kormánynak azonnal be kell fejeznie az Északi Áramlat-2 gázvezeték projektjét, ha Oroszország rátámad Ukrajnára

Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelemből Németországban

A vírus terjedésének lassításához egy sor további korlátozást is bevezetnek

A német diplomácia leendő vezetője nemcsak az importkorlátozások lehetőségét vetette fel, hanem azt is jelezte, hogy nem zárja ki a pekingi téli olimpia bojkottját.

Keményebb diplomáciai fellépést ígért az általa tekintélyelvűnek minősített rendszerekkel szemben, és nem zárta ki a pekingi téli olimpia bojkottját Németország leendő külügyminisztere egy szerdai interjúban.

Németországban is felbukkant az omikron variáns, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult változatát két ember szervezetében mutatták ki - jelentették be szombaton Münchenben. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Németországban is felbukkant az omikron variáns, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult változatát két ember szervezetében mutatták ki - jelentették be szombaton Münchenben.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot - mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot - mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.

Németország a „blackout”-ba, vagyis a vesztébe rohan

A jelenlegi krízis egyik fő okozója Németország, ahol a klíma- és energiapolitikai döntések meghozatalakor a szakmai érvek helyett a politikai érdekek dominálnak