Újraválasztották Frank-Walter Steinmeiert államfőnek Németországban

MTI

Újabb öt évre megválasztotta Németország szövetségi elnökének Frank-Walter Steinmeiert vasárnap Berlinben a szövetségi közgyűlés.

Hirdetés

A 2017-ben hivatalba lépett államfő 73,3 százalékos támogatottsággal kezdi meg második ciklusát - írja az MTI.

Megválasztása után elmondott beszédében kiemelte, hogy "egy katonai konfliktus, egy kelet-európai háború veszélyének kellős közepén vagyunk", és "Oroszország viseli a felelősséget ezért".

Hozzátette: azt kéri Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy "vegye le a kötelet Ukrajna nyakáról".

A jelképes szerepet betöltő, reprezentatív feladatokat ellátó szövetségi elnököt az alaptörvény értelmében nem közvetlenül a választópolgárok választják meg, hanem a szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung), amelynek kizárólag ez a feladata.

A testület felét a szövetségi parlament (Bundestag) mindenkori képviselői teszik ki. Ugyanennyi küldöttet delegál a 16 tartomány a helyi parlamenti erőviszonyok arányában. Mivel a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti választással felállt Bundestag minden korábbinál nagyobb - 736 képviselőből áll -, a szövetségi közgyűlés is rekord nagyságú, 1472 tagja van.

Érvényesen 1425-en szavaztak. Frank-Walter Steinmeiert 1045-en támogatták, a hivatalban lévő államfő így már az első fordulóban megszerezte a folytatáshoz szükséges abszolút többséget.  

A második helyen a Bundestag legnagyobb ellenzéki frakcióját alkotó CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) jelöltje, Max Otte végzett 140 szavazattal. Max Otte a CDU tagja. Párttagságát felfüggesztették, amiért elvállalta a az AfD államfőjelölti felkérését.

A szövetségi kormányt alkotó koalíció legnagyobb tagjától, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) jelöltje, Gerhard Trabert 96 szavazatot szerzett.

Az utolsó helyen a Szabad Választók (Freie Wähler) nevű Bundestagon kívüli párt jelöltje, Stefanie Gebauer végzett 58 szavazattal.

A szövetségi közgyűlés ülését rendszerint a Bundestag székháza, a Reichstag épület plenáris üléstermében tartják. A választásra jogosultak nagy száma és a társadalmi távolságtartás járványügyi szabálya miatt az ülést ezúttal az egyik képviselői irodaházban, a Paul Löbe-házban tartották meg. A testület tagjai az aulában és az aulára nyíló emeleti folyosókon foglaltak helyet.

A tartományok számos hírességet delegáltak az államfőválasztásra, köztük Angela Merkel volt kancellárt és Hansi Flicket, a férfi felnőtt labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát.

Frank-Walter Steinmeier a második világháború utáni Németország 12. szövetségi elnöke. Államfői megbizatása előtt az SPD politikusaként tevékenykedett. Jogász végzettségű, 1991 óta hivatásos politikus.

Angela Merkel első, nagykoalíciós kormányában (2005-2009) külügyminiszter volt, 2007-ben az alkancellári tisztséget is megkapta,

és 2009-ben pártja kancellárjelöltjeként indult a Bundestag-választáson.

Angela Merkel harmadik - ismét nagykoalíciós, vagyis CDU/CSU-SPD összetételű - kormányában (2013-2017) államfővé választásáig ismét a külügyminisztériumot vezette.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.