A szabályok értelmében a város a talált kincset hat hónapig nem használhatta fel, ennyi időt kellett várni, hátha a jogos tulajdonos előkerül.
A kislánynak elvágták a torkát, bátyjának belső sérülései voltak, amely arra utal, hogy kizuhanhatott a magas toronyházból
A németek csaknem kétharmada tart attól, hogy hazájuk belesodródik Oroszország Ukrajna ellen indított háborújába
A világ egyik legnagyobb vállalata, a német Siemens is távozik Oroszországból az Ukrajna ellen indított háború miatt
Márciusban több mint negyedével csökkent Németország energiahordozó-importja Oroszországból, de másfélszer annyit fizetett érte, mint egy évvel korábban
Németország a vártnál korábban, 2024 helyett már 2022-2023 telén függetlenné válhat az orosz földgáztól Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint
11 éves testvére az utcán feküdt, ő a kórházban halt meg
Egy nap alatt 25 százalékkal csökkent az Ukrajnán keresztül Németországba érkező orosz földgáz mennyisége, de a kiesést sikerült pótolni, és az ellátás biztosított
Száz év múlva is érezhetők lesznek az Oroszország által indított háború következményei Ukrajnában - mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben
Megkezdődött egy csoport ukrán katona kiképzése a német védelmi ipar egyik legkorszerűbb terméke, a Panzerhaubitze 2000 (PzH 2000) önjáró löveg használatára
Németországban áprilisban a fogyasztói árak 7,4 százalékkal emelkedtek éves szinten, ami 40 éve a legmagasabb inflációnak számít
Eredmény, de messze nem elég, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem mélyítette tovább az Ukrajna elleni támadással háborúvá szélesedett orosz-ukrán konfliktust
Még együtt sem szereztek annyi szavazatot a baloldali-liberális német kormánypártok a schleswig-holsteini tartományi választásokon, mint a Kereszténydemokrata Unió (CDU)
Vlagyimir Putyin orosz elnök le akarja igázni Ukrajnát, de a németek a történelmi kötelességüknek eleget téve szolidaritást vállalnak a megtámadott országgal
Oroszország nem nyerheti meg az Ukrajna ellen indított háborúját, amelynek tétje nemcsak Ukrajna szuverenitása és polgárainak szabadsága, hanem a nemzetközi közösség szabályokon alapuló rendjének jövője.
Németország Csehországgal együttműködve is támogatja nehézfegyverekkel az orosz támadás ellen védekező Ukrajnát - jelentette be csütörtökön Berlinben a két ország kormányfője
A BDI – az egyik legnagyobb német gazdasági érdekképviselet – vezetője, Siegfried Russwurm szerdai közleményében kiemelte, hogy „a német ipar támogatja” az orosz kőolaj rendezett kivonását az EU piacáról
Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter vészhelyzeti készlet spájzolását javasolta arra az esetre, ha az áram hosszabb időre kimarad
Alig néhány nap alatt két nyílt levélben is megmutatkozott a közvélemény-formáló német értelmiségi elit viszonyulása az ukrajnai háborúhoz
Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban
Németország támogatja Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz, ha a két észak-európai ország kéri felvételét a védelmi szövetségbe - jelentette be Olaf Scholz
Andrij Melnik, Ukrajna németországi nagykövete egy lapinterjúban Olaf Scholz német kancellárt bírálta, amiért megtagadta, hogy Kijevbe utazzon
Menekült ukrán zenészekből alakult zenekar lép fel a jövő héten Berlinben, a Berlini Filharmonikusok koncerttermében
A német kancellár továbbra is nehezményezi, hogy hazája államfőjét nem hívják meg Kijevbe, és ezért egyelőre nem tervezi, hogy felkeresi Ukrajna fővárosát
Több mint fél éve először nem regisztráltak halálesetet Németországban az új típusú koronavírus (Sars-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) kapcsolatban a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint
Az ukrajnai háború és a konfliktus gazdasági következményeinek kezelése volt a meghatározó téma a szakszervezeti mozgalom május elsejei németországi megmozdulásain
Németország bepereli Olaszországot az ENSZ Nemzetközi Bíróságán (IJC), amiért továbbra is lehetővé teszi a második világháborús német háborús bűnök áldozatainak, hogy jóvátételt követeljenek bíróságon - jelentette a hétvégén a német sajtó.
A német szövetségi kormány feladta az orosz kőolajimportot sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket ellenző álláspontját, és már támogatja, hogy a közösség Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt korlátozza a behozatalt.
A gazdaságilag erős demokráciáknak össze kell fogniuk, hiszen „az Ukrajna ellen indított orosz háború nem csak Ukrajna ellen irányul” – jelentette ki Olaf Scholz
Németországnak nehézfegyverzettel is támogatnia kell az Oroszország kezdeményezte háborúban védekező Ukrajnát - határozott a szövetségi parlament
A Szövetségi Kartellhivatal elnöke nem javasolja az autópályák mellett lévő benzinkutak használatát, és a spórolásra hívja fel a figyelmet