Kiakadtak a lakók Németországban: nincs meleg víz, csak hideg zuhany

Takarékossági okokból nincs egész nap meleg víz egy szászországi 600 lakásos társasházban

Scholz: történelmi kihívás előtt áll Németország a drágulás miatt

Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni - jelentette ki Olaf Scholz.

Német miniszter: az abortuszt be kell építeni az orvosképzésbe

Be kell építeni a művi terhességmegszakítást az orvostanhallgatók képzésébe Németországban a szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere szerint.

Scholz: Putyin még hosszú ideig képes lesz a háború folytatására

Vlagyimir Putyin orosz elnök még hosszú ideig képes lesz folytatni az ukrajnai háborút – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár

A német kormány egyenlően osztaná el az orosz gázszállítások kiesése miatt keletkező költségeket

Egy új illeték bevezetésével egyenlően, az összes fogyasztóra szétterítve kellene elosztani az orosz földgázszállítások csökkenése és esetleges teljes kiesése miatt keletkező költségeket Németországban.

Kiolvasztják a Jégherceget a német kutatók

Felolvasztják azt a Bajorországban talált, 1300 éves gyermeksírt a német kutatók

Manfred Weber: igazságosan kell elosztani az EU-ba érkező gázt

Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba (EU) érkező földgázt a tagországok között Manfred Weber szerint.

Már tizennégyéves kortól nemet válthatnak Németországban

Tizennégy éves kortól mindenki szabadon megváltoztathatja majd a nemét és a keresztnevét Németországban egy formálódó törvénytervezet szerint

Biden: nem vált be Putyin számítása, nem sikerült megosztani a NATO-t és a G7 csoportot

Nem vált be Vlagyimir Putyin orosz elnök számítása, a NATO és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport nem vált megosztottá Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának hatására - jelentette ki Joe Biden.

Aggódnak a németek: a karbantartás után teljesen leállhat az orosz gázszállítás az Északi Áramlat-1 vezetéken

Előfordulhat, hogy Oroszország júliusban teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást a két országot összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken

Az atomerőművek élettartamának meghosszabbítása mellett érvelt a német pénzügyminiszter

Christian Lindner súlyos gazdasági válságra figyelmeztetett az Ukrajna elleni orosz agressziós háborúval kapcsolatban

Német védelmi miniszter: Ukrajna megígérte Németországnak, hogy nem fogja lőni Oroszországot a nyugati fegyverekkel

Ukrajna biztosította nyugati partnereit arról, hogy nem fogja az orosz területeket támadni a Nyugat által szállított fegyverekkel, azokat csak saját védelmére fogja használni

Kihirdették Németországban a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatát

Kihirdették csütörtökön Németországban a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt

Scholz: Németország addig fog szállítani többek között fegyvereket Ukrajnának, ameddig szükséges

Olaf Scholz német kancellár további támogatást ígért Ukrajnának, többek között fegyvereket

Scholz: elképzelhetetlen a partneri kapcsolat Oroszországgal a belátható jövőben

Elképzelhetetlen, hogy a Nyugat partneri kapcsolatot alakít ki Oroszországgal a belátható jövőben - jelentette ki Olaf Scholz.

Német alkancellár: Putyin támadást indított Németország ellen a földgázexport visszafogásával

Az Oroszországból Németországba szállított földgáz mennyiségének csökkentése azt jelenti, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök támadást indított Németország ellen

Scholz: Putyin az EU elpusztítására tör, mert fél a demokráciától

Vlagyimir Putyin orosz elnök fél, hogy a demokrácia Nyugatról átterjed a hazájára, ezért évek óta az Európai Unió és a NATO elpusztításán dolgozik.

Elkobozták egy orosz parlamenti képviselő németországi ingatlanvagyonát
Elkobozták az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma egyik képviselőjének németországi ingatlanvagyonát az Oroszország elleni európai uniós szankciók megsértésének gyanúja miatt.
Berlin szerint Oroszország miatt veszélybe kerülhet a földgázellátás Németországban a télen

Veszélybe kerülhet a földgázellátás a téli fűtési szezonban Németországban az orosz gázexport visszafogása miatt.

Scholz: Németország továbbra is ellátja fegyverekkel Ukrajnát

Az ukrán hadsereget Németországban képezik ki a modern fegyverek, köztük önjáró tarackok és légelhárító fegyverek használatára

Brutális szuperszámítógép épül Németországban

Németországban, a Jülichi Kutatóközpontban épül fel Európa első olyan szuperszámítógépe, amely másodpercenként több mint 1 trillió művelet végrehajtására képes

Új járványhullám indult Németországban

Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben

A Gazprom 40 százalékkal csökkenti a földgázszállítást Németországba

A Gazprom 40 százalékkal csökkentette az Északi Áramlat-1 balti-tengeri gázvezetéken keresztül Németországba irányuló földgázszállítás maximális mennyiségét

Az Iszlám Államhoz köthető személyeket tartóztattak le Svájcban és Németországban

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatba hozható négy gyanúsítottat vettek őrizetbe kedden Svájcban és Németországban

A német kormány eddig több százmillió euró értékű ukrajnai fegyverszállításra adott engedélyt

Több százmillió euró értékű ukrajnai fegyverexportra adott engedélyt a német kormány az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta egy hétfőn ismertetett összesítés szerint.

Németország is megadóztatná az olajtársaságok extraprofitját

Robert Habeck német gazdasági miniszter az üzemanyag-kedvezmények körüli anomáliákra reagálva megszigorítaná a trösztellenes törvényeket

Olaf Scholz német kancellár Emmanuel Macron francia államfővel és Mario Draghi olasz kormányfővel együtt látogathat el Kijevbe.

Olaf Scholz német kancellár Emmanuel Macron francia államfővel és Mario Draghi olasz kormányfővel együtt látogathat el Kijevbe.

Szállításra készek a felújított német harcijárművek Ukrajnába

Bevetésre kész és azonnal szállítható a Bundeswehr hadrendből kivont, de Ukrajna számára modernizált „Marder” páncélozott gyalogsági harcjárműveinek egy része.

A német kancellár azt kérte Szerbiától, hogy csatlakozzék az Oroszország elleni szankciókhoz

Szerbiának európai uniós tagjelölt országként csatlakoznia kell az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz - hangsúlyozta Olaf Scholz német kancellár pénteken Belgrádban.

Hozzájárult a német törvényhozás a kormány 100 milliárd eurós haderőfejlesztési programjához
A Bundesrat is hozzájárult a kormány százmilliárd eurós haderőfejlesztési programjának elindításához szükséges alkotmánymódosításhoz.