A szabályok értelmében a város a talált kincset hat hónapig nem használhatta fel, ennyi időt kellett várni, hátha a jogos tulajdonos előkerül.
Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét.
A mannheimi késes támadást követően Olaf Scholz német szövetségi kancellár kijelentette, hogy szigorúbban föl kell lépni a szélsőségesekkel szemben.
A NATO keleti szárnyának utóbbi időben történt megerősítése Oroszország elrettentését szolgálja.
Kovács Bálint két dobogóval, míg Görbe Soma két futamgyőzelemmel zárt Oscherslebenben.
A német kormány felhatalmazta Ukrajnát, hogy Németország által szállított fegyvereket vessen be oroszországi katonai célpontok ellen.
Boris Pistorius német védelmi miniszter 500 millió eurós katonai segélycsomagot jelentett be csütörtökön Odessza városában tett látogatása alkalmával.
Németországból hazájába, Bulgáriába szállították I. Ferdinánd bolgár cár földi maradványait.
A német kormány szerint Ukrajna teljesített minden feltételt, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az Európai Unióhoz való csatlakozásról.
Erősíteni kell az Európai Unió szuverenitását és mérsékelni kell a kritikus fontosságú területeken még meglévő külső függéseit.
A német portál információ szerint három területen is elmozdulás látható, így a NATO egyre nagyobb szerepet vállalna az orosz–ukrán háborúban.
Emmanuel Macron francia elnök vasárnap óva intett attól, hogy felhagyjanak Ukrajna katonai támogatásával.
Mintegy ezer rendőr vigyáz a német alkotmány életbe lépésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett állami ünnepség meghívottjaira csütörtökön Berlinben.
Volodimir Zelenszkij „legitim és törvényes" elnök, mert választásokat nem lehet hadiállapot idején tartani.
A kedden reggel váratlanul Kijevbe érkezett Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Villámcsapás miatt tíz ember megsérült a németországi Drezdában hétfőn este, közülük négyen életveszélyes állapotba kerületek.
Egy orosz bíróság elrendelte a Deutsche Bank eszközeinek, számláinak, ingatlanjainak és részvényeinek lefoglalását egy jogvita keretében .
Elfogták annak a lengyel bűnszervezetnek az egyik vezetőjét, amelynek tagjai az unokázós csalás módszerével károsítottak meg idős embereket.
A Hamász feltételezett támogatóinál tartott házkutatást a német rendőrség.
Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának.
Ukrajna legnagyobb protéziseket gyártó üzemét avatta fel Lvivben Svenja Schulze német fejlesztési miniszter.
Svenja Schulze német fejlesztési miniszter Berlin további segítségéről biztosította az ukrán vezetést az újjáépítésben.
A H-Moto UNI Győr Team két versenyzője, Kovács Bálint, valamint Görbe Soma megkezdte szereplését a 2024-es IDM szezonban.
Martin Jaeger ukrajnai német nagykövet Patriot, IRIS-T és Skynex légvédelmi rendszerek átadását jelentette be Kijevnek.
Álomszerűen kezdte meg szereplését az IDM Pro Superstock 1000-es kategóriában a H-Moto UNI Győr Team újonc versenyzője Görbe Soma.
Négy gyermek súlyosan megsérült, amikor beszakadt alattuk egy sportközpont tetőablaka.
Több mint 150 kereszt talált új otthonra a Johannita Rend Magyar Tagozatának segítségével.
H-Moto UNI Győr Team két versenyzője, Kovács Bálint, valamint Görbe Soma megkezdi szereplését a 2024-es IDM szezonban.
Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem lehet a diplomácia eszközeivel meggyőzni az ukrajnai háború befejezésének szükségességéről.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt reméli, hogy NémetországTaurus típusú robotrepülőgépeket ad Ukrajnának.
A Lufthansa egyik Frankfurtból Los Angelesbe tartó járata a hét elején meglehetősen rázós landolást hajtott végre.