A német portál információ szerint három területen is elmozdulás látható, így a NATO egyre nagyobb szerepet vállalna az orosz–ukrán háborúban. Az Ukrajnában történő kiképzésen túl a fegyverszállításokban is elmozdulás látható. Egyes tagállamok szerint pedig egyenesen jöhet az ukrajnai misszió.
Egyes NATO-államok közvetlenül Ukrajna segítségére sietnek az orosz hadsereggel szembeni védekezésben? A Bild információi szerint több országban is van elmozdulás ebben a kérdésben. A lap azt írja, még semmi sem dőlt el, azonban szóba került
- az ukrán fegyveresek jelenleg NATO-katonák általi kiképzése Ukrajnába,
- a fegyver- és lőszerellátás logisztikai láncainak Ukrajnába történő átadása,
- és a nyugat-ukrajnai légtérnek a NATO által történő légvédelme.
A fentiekre jó példa a litván külügyminiszter pénteki nyilatkozata: „Litvánia készen áll arra, hogy részese legyen egy olyan koalíciónak, amelyet Franciaország vagy egy másik ország vezet, és amely ukrán területen folytathatna kiképzést”.
Később hozzátette: szerinte ez nem vezetne eszkalációhoz, hiszen nem lenne katonai küldetés. „Ugyanakkor biztosítaná, hogy a kiképzés hatékonyabban folytatódjon, közelebb ahhoz, ahol a csapatokra szükség van, és könnyebb logisztikával lehetne végrehajtani”.
Nyugat-Ukrajna légterét védené Európa?
Nico Lange, a Müncheni Biztonsági Konferencia katonai szakértője elmondta: „nem szabad egyszerűen félresöpörni azt a kérdést, hogy több százezer ukrán repüljön-e Európában a kiképzés miatt, vagy küldjünk néhány kiképzőt Nyugat-Ukrajnába. Több értelme van és gazdaságosabb, ha küldünk kiképzőket”.
A BILD SZERINT A FEGYVERSZÁLLÍTÁSBAN IS ELMOZDULÁS LÁTHATÓ.
Több NATO-állam – köztük Nagy-Britannia, Kanada és Észtország – kész arra, hogy a jövőben ne csak az ukrán határra, hanem azon túlra is szállítson segélyt. És felmerült Nyugat-Ukrajna NATO-területről történő légvédelmének kérdése is.
A Bildnek két forrás is elmondta: Lengyelország koalíción dolgozik Nyugat-Ukrajna „kiterjesztett légvédelmére”, azonban ezt még nem véglegesítették. A Bildnek adott interjújában a berlini ukrán nagykövet, Olekszij Makejev kiemelte, hogy a „kiterjesztett légvédelem (…) emberek millióit védené meg a NATO és az EU határai közelében”.
A lap hangsúlyozta, az összes NATO-tagállam Ukrajnával kapcsolatos tervével az a probléma, hogy engedélyt kell kapni Amerikától, ami jelenleg nem áll rendelkezésre. Ráadásul szerintük Olaf Scholz német kancellár kritikusan viszonyul az Ukrajnának nyújtott közvetlen segítséghez. Az Ukrajna közös légvédelmére vonatkozó terveket a következő szavakkal utasította el: Nincs benne semmi észszerűség és értelmetlen.”
A kelet-európai politikusok ezért attól tartanak, hogy a kancellár nyomást gyakorol a Fehér Házra, hogy Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke ne járuljon hozzá a NATO közvetlenebb, nagyobb mértékű támogatásra vonatkozó javaslatokhoz - közölte az index.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.