Emmanuel Macron francia elnök vasárnap óva intett attól, hogy felhagyjanak Ukrajna katonai támogatásával. A francia elnök úgy fogalmazott: Ukrajnát „felszerelik, elkísérik, kiképezik és felkészülnek minden forgatókönyvre”.
„Ma a béke oldalán állni, annyit jelent, mint érvényt szerezni a jognak. A béke nem kapituláció. A béke nem jelenti az elvek feladását” – hangoztatta Emmanuel Macron, akit háromnapos németországi látogatásának kezdőnapján Frank-Walter Steinmeier német államfő fogadott Berlinben.
„A béke azt jelenti, hogy lehetőséget kell adni egy országnak arra, hogy megvédhesse határait és szuverenitását”
–jelentette ki Marcon hozzátéve, hogy egyebek között erről is szó esik majd a bilaterális védelmi- és biztonsági tanács keddi ülésén. Mint mondta, a tanácskozáson hangsúlyozni fogják, hogy „a végsőkig” segíteni fogják Ukrajnát abban, hogy ellenállást tanúsítson.
Úgy fogalmazott, hogy Ukrajnát „felszerelik, elkísérik, kiképezik és felkészülnek minden forgatókönyvre, hogy tartós békét lehessen felépíteni, tehát egy olyan békét, amelyet a nemzetközi jog is tiszteletben tart”.
Frank-Walter Steinmeier szintén úgy vélekedett, hogy nem szabad felhagyni Ukrajna támogatásával.
Olaf Scholz német kancellár a nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „imperialista álmaiért” a számos ukrajnai áldozat mellett havonta 24 ezer orosz katona sebesül meg vagy veszti életét. Legutóbb 24 éve tett francia elnök hivatalos államfői látogatást Németországban. Macront felesége, Brigitte kísérte el Berlinbe - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.