Katonai tiszteletadással temették el Ivan Babukát Ungváron.
Az orosz-ukrán háborúban elesett Mihajlo Postarjuk, a Rahói járásban található Lazescsina 34 éves lakója.
Március 16–20. között evangelizációs istentiszteleteket tartottak a tiszabökényi Glória Ifjúsági és Missziós Központban.
A produkció különlegessége, hogy megálmodója, rendezője és egyben előadója is Gál Natália.
A szervezet elsődleges küldetése: segítséget nyújtani azoknak, akik egyedül maradtak, akiknek nincs, aki gondját viselje.
A hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső.
Halálos bántalmazás történt a Rahói járásban: egy férfi italozás közben verte halálra ismerősét, majd elmenekült. A rendőrök elfogták.
„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2Tim 1, 7)
Szóváltás után halálos szúrást mért áldozatára egy férfi Huszton, a rendőrség rövid időn belül elfogta.
Kárpátalján eltemették Rosztyiszlav Hancsak határőrt.
Az idei tematika a technológiai fejlődés és az óvodai nevelés kapcsolatát vizsgálta.
Két teherautó ütközött a Kijev-Csap úton, Beregrákos közelében. Egy ember meghalt, egy másik megsérült.
Három nő 498 doboz cigarettát próbált testére rögzítve átcsempészni a határon.
A művésznő születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett tárlat elsősorban grafikai munkáit mutatja be.
Elesett a fronton Ivan Roman, a Beregszászi járásból származó katona.
A kárpátaljai diákoknak lehetőségük nyílt behatóbban megismerkedni a különböző hangszerekkel.
Az előszenteltek liturgiájával vette kezdetét a húsvétváró alkalom.
Az állatok vizsgálata során Kárpátalja minden járásában kimutatták a veszettséget okozó kórokozó jelenlétét.
Szalókán helyezték örök nyugalomra a csapi születésű 47 éves Kádas Károlyt.
Az SZBU szerint orosz titkosszolgálatok fenyegető hívásokkal próbálják megfélemlíteni a kárpátaljai magyar közösséget. Telefonszám-hamisítást alkalmaznak.
Súlyos biztonsági mulasztások vezettek egy turista halálához Kárpátalján, két felelős ellen vádat emeltek.
Méltatták a 75 éves Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, író és folklórkutató munkásságát.
Több ezer euróért szerveztek illegális határátlépéseket, négy gyanúsított őrizetben.
Egy örmény állampolgár 2008 óta élt dokumentumok nélkül Beregszászon. A hatóságok megbírságolták és kitoloncolják Ukrajnából.
Több mint egy év után erősítették meg: elesett egy kárpátaljai katona, Poplavszkij Roland.
A fiatal védő 1993. december 21-én született, és a Királyháza (Korolevo) lakója volt.
Több százezer utast szállíthattak illegálisan az EU-ba Kárpátaljáról, jelentős összegeket foglaltak le a hatóságok.
A kárpátaljai katona 2022. február 24-től teljesített szolgálatot az Ukrán Fegyeveres Erők kötelékében.
A kártevők megfigyelésére, rajzásuk előrejelzésére és gyérítésükre különféle működési elvű csapdák használhatók.
A fiatal katona évekig eltűntként volt nyilvántartva.
Badalóban vasárnap ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról.