Nőszövetségi csendesdélután Jánosiban - Példamutatás, képmutatás nélküli hit

A Beregi Református Egyházmegye Nőszövetsége az elmúlt vasárnap újabb helyszínen szervezett anyák napi csendesdélutánt. Az alkalomnak ezúttal Makkosjánosi református temploma adott otthont, ahol a Váraljai kiskörzet – Beregrákos, Munkács, Dercen, Fornos, Izsnyéte, Gát, Gut, Balazsér, Nagybégány és Déda – gyülekezeteiből érkeztek az asszonytestvérek.

A csendes együttlét középpontjában ezúttal az édesanyák és nagymamák hite, példamutatása, lelki öröksége állt. Hiszen a gyermekek számára az a hiteles, imádságos élet válik „bibliává”, amelyet otthon látnak. Egy édesanya vagy nagymama életének minden apró mozzanata – az imára kulcsolt kéz, a templomba induló lépések, a nehézségek között is megmaradó reménység – élő evangéliummá lehet a következő nemzedék számára.

A résztvevőket Fodó Anett, a helyi gyülekezet nőszövetségének elnöke köszöntötte. Áhítatában Pál apostol Timóteushoz írt második levele (1,3–7) alapján a nagymamák és édesanyák példamutatásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, Pálnak nem voltak saját gyermekei, ám Timóteusra lelki fiaként tekintett. Az apostol örömmel fedezte fel benne azt a „képmutatás nélküli hitet”, amely először nagyanyjában, Lóiszban és édesanyjában, Eunikében lakott. Pál Timóteust arra bátorítja, hogy emlékezzen vissza azokra, akik előtte jártak a hit útján, akik talán hasonló küzdelmekkel néztek szembe, mégis hűségesek maradtak Istenhez. Az igeszakasz világosan rámutat: a hitet nem csupán szavakkal adjuk tovább, hanem megélt élettel. A gyermekek és unokák abból tanulnak legtöbbet, amit nap mint nap látnak rajtunk. Látható-e életünkön a Krisztusba vetett bizalom? Észrevehető-e bennünk az a békesség és reménység, amely a legnehezebb időszakokban is megtart? Fodó Anett kiemelte: sokunk életében meghatározó szerepet töltöttek be a nagymamák és édesanyák. Nemcsak sütni, főzni vagy dolgozni tanítottak bennünket, hanem imádkozni is. Ők fogták meg gyermekkorunkban a kezünket, és vezettek a templomba. Életük sokszor tele volt nélkülözéssel, nehézséggel és bizonytalansággal, mégis megmaradtak hitükben. Ez a hit lett számukra a megtartó erő, s ugyanezt a lelki örökséget adták tovább gyermekeiknek is.

Az áhítat arra is rámutatott: fontos időről időre visszatekintenünk arra, miből meríthetünk erőt, kik voltak azok, akik hitükkel példát mutattak számunkra. Milyen örökséget hagyunk magunk után? Mit visznek tovább gyermekeink és unokáink? A félelmet, az aggodalmat vagy a Krisztusba kapaszkodó reménységet? A mai bizonytalan világban sok családot foglalkoztat a „menni vagy maradni?” kérdése, sok szülő aggódik gyermekei jövőjéért, és gyakran érezzük úgy, hogy erőnk végére értünk. Éppen ezért különösen aktuális Pál bátorítása: „…nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét”. Ez az a hit, amelyet tovább kell adnunk a következő nemzedéknek is.

A csendesdélután központi előadását Páll Lászlóné Gál Irén beregrákosi lelkipásztor tartotta „Anya, mint a lelki örökség hordozója és továbbadója” címmel. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy mindannyian hordozunk magunkban lelki örökséget – olyan mintákat, sebeket, értékeket és tapasztalatokat, amelyeket tudatosan vagy akaratlanul továbbadunk gyermekeinknek. Az előadó hangsúlyozta: nem minden örökség továbbadásra méltó. Vannak fájdalmas, romboló minták is – a bántalmazás, az alkoholizmus, a keserűség, a negatív szavak és mondatok –, amelyek generációkon át tovább öröklődhetnek, ha nincs gyógyulás és megtisztulás. Ezért fontos, hogy mindaz, amit továbbadunk, előbb Krisztusban meggyógyuljon és megtisztuljon.

Gál Irén Pál apostol életét hozta példaként a hallgatóság elé. Az apostolnak kiváló neveltetése, tekintélye és kapcsolatrendszere volt, mégis mindent kárnak és szemétnek ítélt, amikor találkozott a feltámadott Jézus Krisztussal. Ez a találkozás teljesen átformálta életét és gondolkodását. Ahhoz azonban, hogy valóban meglássa az értékeset, előbb meg kellett vakulnia, térdre kellett roskadnia, és meg kellett tapasztalnia saját kiszolgáltatottságát. Az előadó rámutatott: minden ember életében szükség van ilyen döntő találkozásra Istennel, amely felülírja a rossz mintákat, és új irányt ad az életnek.

Ezt követően Naomi és Ruth történetén keresztül szemléltette, hogyan válhat két ember egymás számára lelki erőforrássá a legnehezebb élethelyzetekben is. Naomi élő hite és példamutatása vezette Ruthot is Istenhez, aki ezért tudta kimondani a sokat idézett vallomást: „Ahová te mégy, oda megyek… néped az én népem, és Istened az én Istenem”. Ez a hitből fakadó hűség és elköteleződés hozott gyógyulást, újrakezdést és reménységet mindkettejük életébe.

Az előadás második részében Pál apostol és Titusz kapcsolatáról szólt. Pál Tituszt „a közös hitben való igaz fiának” nevezi, s ez a lelki atya-fiú kapcsolat arról tanúskodik, milyen fontos a hiteles példamutatás és a jó továbbadása. Titusznak úgy kellett tanítania az idősebb asszonyokat, hogy közben megadta nekik a tiszteletet, ugyanakkor arra bátorította őket, hogy életükkel maguk is példát mutassanak családjuknak és környezetüknek.

Az előadó hangsúlyozta: Kárpátalján ma is hatalmas lelki örökséget hordozunk. Templomainkban hirdetik az evangéliumot, az embereket megtérésre, gyógyulásra és a terhek letételére hívják. Ez olyan kincs, amelyet nem szabad elveszítenünk. Fájdalmas lenne, ha kiürülnének templomaink, ha eltűnne az a lelkiség és hitbeli örökség, amelyet elődeink ránk bíztak. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy ezt a lelki örökséget továbbadjuk gyermekeinknek és unokáinknak. Hogy legyen mit hazahozniuk azoknak is, akik ma kényszerből távol vannak szülőföldjüktől. Isten ugyanis nem pusztulást, hanem reményteljes jövőt ígért népének.

Fodó Anett zárszavát követően Páll Lászlóné Gál Irén kérte Isten áldását a résztvevők életére. Az alkalmat a hittanos gyermekek szolgálata és a KRISZ Band dicsőítése tette még emelkedettebbé, majd szeretetvendégséggel zárult a bensőséges együttlét.

-marton-