Akadályok tornyosulnak a közös uniós hadsereg létrehozása előtt
Számos nehézségbe ütközik az uniós közös uniós kül- és biztonságpolitikájának megvalósítása. Egy közös haderő felépítése évtizedes projekt
Bocskor Andrea: az Európai Bizottság megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett
Az EB megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett, hivatottan kíséri figyelemmel a jogok tiszteletben tartását - írta Bocskor Andrea
Nyárra életbe léphet a zöld útlevél
Az európai illetékesek célja, hogy a koronavírussal összefüggő új immunitásigazolás, más néven a zöld útlevél a nyári szünet előtt életbe lépjen
Több millió extra adag Pfizer vakcina a járványgócpontoknak
Az Európai Unió a koronavírus-járványban a következő két hétben kap további négymillió adag Pfizer-vakcinát az unióbeli járványgócpontok számára
 Egyelőre kevés előrelépésnek örülhetünk az óraátállítással kapcsolatban (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Az Európai Uniónak valószínűleg nem sikerül majd betartania a saját magának felállított idei határidőt.

Az EU továbbra sem ismeri el a Krím félsziget illegális orosz elcsatolását
Az Európai Unió továbbra is a nemzetközi jog megsértésének tartja és nem ismeri el a Krím félsziget és Szevasztopol illegális orosz elcsatolását
EU-biztos: Ukrajnának garantálnia kell a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását
Ukrajnának garantálnia kell a nemzeti kisebbségeket megillető jogok tiszteletben tartását, és párbeszédet kell folytatnia a kisebbségek képviselőivel
Von der Leyen elismerte: az EU késlekedett a járvány kezelésével
Mivel alábecsültük a koronavírus oltások előállításának nehézségeit, az EU növelni akarja az oltóanyaggyártási kapacitását – jelentette ki Von der Leyen
Az EU továbbra is határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett
Az Európai Unió továbbra is határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett - hangsúlyozta Oroszország beavatkozását bírálva Valdis Dombrovskis
A Szputnyik V vakcinából 50 millió ember beoltásához szükséges 100 millió adagot tudna Oroszország szállítani az Európai Unióba 2021 második negyedévében - közölte pénteken a Twitteren az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

A Szputnyik V vakcinából 50 millió ember beoltásához szükséges 100 millió adagot tudna Oroszország szállítani az Európai Unióba 2021 második negyedévében - közölte pénteken a Twitteren az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

WHO: túl korai lenne még enyhíteni az óvintézkedéseken Európában
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint korai lenne enyhíteni a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedéseken – mondta Hans Kluge
Az ingyenes koronavírus elleni oltás is az EU-ba vonzza a migránsokat
A koronavírus-járvány miatt várhatóan idén többen próbálnak majd meg menedékkérőként Európába jutni – közölte kedden Michael Spindelegger
Németh Zsoltot választotta egyik alelnökének az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése
Németh Zsoltot, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnökét választotta egyik alelnökének a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott "aránytalan erőszakot".

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott "aránytalan erőszakot".

Olaszországban már több mint egymillió adag oltást adtak be az új típusú koronavírus ellen az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint. Közben Lazio tartományban bejelentették, hogy oltási igazolványt vezetnek be.

Olaszországban már több mint egymillió adag oltást adtak be az új típusú koronavírus ellen az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint. Közben Lazio tartományban bejelentették, hogy oltási igazolványt vezetnek be.

Folytatódhatnak az Északi Áramlat-2 csőfektetési munkálatai Németország felségvizein

Engedélyezte a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal (BSH), hogy azonnal folytassák az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését Németország felségvizein.

A járványügyi intézkedések további szigorítását jelentette be több spanyol tartomány pénteken a koronavírus-fertőzések számának folyamatos növekedése miatt.

A járványügyi intézkedések további szigorítását jelentette be több spanyol tartomány pénteken a koronavírus-fertőzések számának folyamatos növekedése miatt.

Európa Tanács: befogadhatók Ukrajna Oroszország ellen benyújtott panaszai
Befogadhatók Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett orosz emberi jogsértésekre vonatkozó panaszai - közölte az Emberi Jogok Bírósága
Macron: az Egyesült Királyság a barátunk és a szövetségesünk marad

A brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellenére az Egyesült Királyság "a barátunk és szövetségesünk" marad - mondta Emmanuel Macron csütörtökön újévi beszédében.

Már az EU is a magyar modellt követi: jön az uniós keleti nyitás
Ezen a héten véglegesítendő paktum jobb hozzáférést biztosít az uniós vállalkozásoknak a kínai piachoz, úgy mint a magyar modell
Koronavírus: Vakcinákkal elkövetett csalásokra figyelmeztet az Europol
Valós veszélye van annak, hogy bűnözők ki akarják majd használni a koronavírus elleni oltóanyag iránti komoly keresletet – jelentette ki Catherine De Bolle
Megkezdődik az oltás az EU valamennyi tagországában vasárnap

Vasárnap az Európai Unió (EU) mind a 27 tagállamában egységesen megkezdődik a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása.

Német lap: visszaesett az EU-ba érkező menedékkérők száma

Több mint 30 százalékkal csökkent az Európai Unióba (EU) érkező menedékkérők száma a január-szeptemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest - írta a Berliner Morgenpost.

Az egyik utolsó pillanatban született meg a Brexit-megállapodás

Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - jelentette be csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.

Engedélyezte a Pfizer/BioNTech-vakcinát az Európai Gyógyszerügynökség
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta a Pfizer és a BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagot
Fél Európa már lezárta határait az angliai mutáns koronavírus miatt
Egyre több európai ország vezet be beutazási tilalmat az Egyesült Királysággal szemben, miután egy új, eddiginél fertőzőbb koronavírus-mutációt fedeztek fel
Brüsszel nem támogatja a gyermekvállalást
Az új otthonteremtési programokat csak az EU-s elmarasztalás kockázatát vállalva tudta elindítani a kormány, mivel Brüsszel nem támogatja a gyermekvállalást
Borrell: teljességgel elfogadhatatlan az ukrán Mirotvorec honlapon megjelent gyűlöltkeltő tartalom
Borrell közölte, hogy az EU külügyi szolgálata tartja a kapcsolatot az érintett magyar és ukrán felekkel, ezért elfogadhatatlan a gyűlöltkeltő tartalom
Bocskor Andrea: Továbbra sem éri el az EU ingerküszöbét a magyarüldözés
Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő is felkerült Ukrajna ellenségeit listázó szélsőséges jobboldali csoportosulás honlapjára
Óriási szakadék tátong a leggazdagabb és a legszegényebb EU-tagország között
Némileg csökkent tavaly, de így is óriási maradt a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között