Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Az ukránok 82%-a biztos abban, hogy Ukrajna akár már a legközelebbi jövőben az Európai Unió teljes jogú tagjává válhat.
A hivatalos tájékoztatás szerint 2,85 milliárd dollárnyi felszerelést az Egyesült Államok védelmi minisztériumának készleteiből adnak át Ukrajnának azonnali hatállyal.
Charles Michel aláhúzta: a Kreml az agresszor, az áldozat pedig az ukrán nép.
Nyolcmillióhoz közelít az Európában regisztrált ukrajnai menekültek száma – közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Az idei év és a mostani téli hónapok nagyon fontosak lesznek Ukrajna európai uniós csatlakozása felé vezető úton – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter.
Szerinte nem az a kérdés, hogy lesz-e Európában áramszünet, hanem az, hogy mikor következik be.
Az Európai Unió egyik szóvivője szerint a csúcstalálkozó dátuma 2023. február 3., helyszíne pedig Brüsszel vagy Strasbourg lehet.
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályok bevezetésére tett javaslatot az emberkereskedelem megelőzésére és leküzdésére.
"A mindenki számára elfogadható megállapodás azonban nagyon erős kompromisszumot kíván mindenkitől" - fogalmazott az uniós biztos.
A legális migráció biztosítása beruházást jelent az uniós gazdaságba és az európai társadalom egészébe.
„Sürgősen meg kell állítani a háborút, és Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút” – mondta Metsola.
„Ezek a kegyetlen, embertelen támadások az emberi szenvedés fokozását célozzák” – fogalmazott Borrell pénteken.
Az Európai Unió 100 millió eurós támogatási csomagot különített el az Oroszország Ukrajna elleni háborújában megrongálódott iskolák újjáépítésére.
A megszorító intézkedések az orosz gazdaságot és a háborúért, annak támogatásáért felelősöket célozzák.
Az Európai Parlament népirtásnak ismerte az Ukrajnában 1932-ben és 1933-ban előidézett éhínséget, a holodomort.
Az ENSZ legutóbbi becslései szerint Ukrajnában, közel 18 millió embernek van szüksége segítségnyújtásra.
Hozzátette, azt Európai Unió és a tagállamok hitele forog kockán.
Az orosz-ukrajnai háború február 24-i kezdete óta az unió és tagállamai 19,7 milliárd euró támogatást nyújtottak Ukrajnának.
A pénz az 5 milliárd euró összegű rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) utolsó részletét jelenti.
A belga rendőrség közel 1,5 millió eurót foglalt le a brüsszeli régióban házkutatások során az EP szocialista alelnökét érintő korrupciós ügyben.
Négy személy, köztük Eva Kaili, az Európai Parlament egyik alelnöke vizsgálati fogságban van. Bűnszervezetben és pénzmosásban való részvétellel vádolják őket.
"Amit már jóváhagytunk, azok az egyéni szankciók. Körülbelül kétszáz személyre és szervezetre vonatkoznak majd" - fogalmazott.
A hitelekre 10 éves türelmi idő fog vonatkozni. A kamatköltségek nagy részét a tagállamok fogják fedezni.
Magyarország adóemelés nélkül csatlakozhat a globális minimumadóhoz.
Szerinte az árak csökkentésére, valamint Ukrajna önvédelmének, működésének és lakosságának támogatására kell összpontosítaniuk
Az Európai Unió elegendő gázt biztosított az idei télre, de jövőre gázhiánnyal nézhet szembe, ha Oroszország tovább csökkenti a szállítást.
Szerinte a magyar kollégák minden egyes alkalommal beleegyeztek az egyes szankciós csomagok bevezetésére tett javaslatokba.
Ez a háború mindannyiunk számára ébresztőt jelentett a katonai képességeinkkel kapcsolatban.
Korlátozni fogják Oroszország hozzáférését a külföldi gyártású drónokhoz.
Két másik magyar játékos fejenként mintegy 300 millió forintot nyert.