Ahmed as-Saráa, a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmát megdöntő Levantei Felszabadítási Mozgalom (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) lázadószervezet  parancsnoka, Szíria de facto vezetője (Fotó: MTI/EPA/Török külügyminisztérium)

Ahmad es-Saraával, Szíria új vezetőjével tárgyalt pénteken Damaszkuszban az Európai Unió képviseletében a német és a francia külügyminiszter.

Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi, 1977 és 1981 között hivatalban lévő elnöke  Forrás: MTI/EPA  Fotó: Erik S. Lesser

Jimmy Carter munkája előmozdította a békét, az egészségügy kérdését és a demokráciát világszerte - méltatta a volt amerikai elnököt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Európai Unió ( Illusztráció )

Tovább csökkent az ukránok optimizmusa azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz Ukrajna 10 év múlva.

NATO. Illusztráció

„Erős a lehetősége” annak, hogy Oroszország nem hagyományos támadást intéz NATO-országok ellen – mondta egy magas rangú NATO-tisztségviselő.

Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere

Annalena Baerbock figyelmeztetett, hogy „az árnyékflotta veszélyt jelent mind a környezetre, mind pedig Európa biztonságára nézve”.

Mark Rutte NATO-főtitkár (Fotó: EPA/Olivier Hoslet)

Mark Rutte NATO-főtitkár bejelentette, hogy a katonai szövetség megerősíti a jelenlétét a Balti-tengeren, miután Észtország és Finnország között megsérült egy elektromos kábel a tenger alatt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Fotó: president.gov.ua

Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön megbeszélést tartott a háború miatt külföldre menekült ukránok visszatéréséről.

Az EU szerint a balti-tengeri villamosvezetéket megrongáló hajó az orosz árnyékflottához tartozik

Az EU határozottan elítéli Európa kritikus infrastruktúrája elleni szándékos pusztítást.

Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke

A nyugati országok közvetlen költségvetési támogatása Ukrajnának 2024-ben 41 milliárd dollárt tett ki, jövőre 38 milliárd várható – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök.

Petr Pavel cseh államfő

Európának egységesen kell fellépnie Oroszországgal szemben, bármelyik európai politikus, ha különutas politikát folytat Vlagyimir Putyinnal szemben, akkor megbontja ezt az egységet - véli Petr Pavel cseh államfő.

Mark Rutte NATO-főtitkár (Fotó: EPA/Olivier Hoslet)

Mark Rutte NATO-főtitkár úgy véli, hogy "nem fair" Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Olaf Scholz német kancellárral szembeni olykor éles bírálata.

Rekordszámban lépik át a határt az ünnepek előtt az ukránok – Állami Határőrszolgálat

Rekordot regisztráltak a határőrök az ünnepek előtti napokban az ukránok határátlépésével kapcsolatban, a legnagyobb utasforgalom a lengyelországi határátkelőhelyeken van.

Giorgia Meloni olasz kormányfő

Az illegális bevándorlással és más eszközökkel is alááshatja a blokkot – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: armyinform.com.ua

Ukrajna NATO-tagsága elérhető, de a kijevi vezetésnek meg kell küzdenie azért, hogy meggyőzze erről szövetségeseit.

Cseppfolyósított földgáz (LNG). Illusztráció

Az év végéig várhatóan 16,5 millió tonna orosz LNG érkezik az EU-ba, ami meghaladja a tavalyi 15,18 millió tonnás mennyiséget.

Oroszország elleni szankciók. Illusztráció

Az Európai Unió világos üzenetet küld Moszkvának: „Minél tovább tart a háború, annál magasabb ára lesz Oroszország gazdasága számára” – figyelmeztetett Ursula von der Leyen.

António Costa, az Európai Tanács elnöke az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón 2024. december 19-én. MTI/Purger Tamás

Costa elmondta: Kijevnek joga van az "igazságos és tartós békére".

Európai Tanács. Illusztráció

Az Európai Unió készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra gyakorolt nyomást, többek között további szankciók elfogadásával.

Európai Unió. Illusztráció

A bíróság csütörtöki döntése azt is jelenti, hogy ezek az emberek elesnek Hollandiában a többi között az önkormányzati lakások lehetőségétől, valamint elveszítik az oktatási rendszerben mind ez idáig élvezett kedvezményeiket.

 Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédet mond az EU-tagországok állam-, és kormányfőinek csúcstalálkozóján Brüsszelben 2024. október 17-én. MTI/EPA/Christopher Neundorf

A jelenlegi döntések, amelyeket az Európai Unió hoz, alapvetően meghatározzák Európa jövőbeli szerepét a világ színpadán.

Európai Bizottság. Illusztráció

A tervek szerint a kifizetésre a jövő év folyamán, szakaszosan kerül sor, az első részletet pedig január elején kapja meg Ukrajna.

Kiszivárgott: katonákat küldenének Ukrajnába Európa vezetői, akár 100 ezer fegyveres is megindulhat

Egyes országok hagyományos békefenntartó szerepről beszélnek, mások inkább az elrettentő erőre helyeznék a hangsúlyt.

Gitanas Nauseda litván elnök

A Kreml katonai-gazdasági potenciáljának megerősítésével készül a Nyugattal való hosszú távú konfrontációra, és a szövetségeseknek fel kell készülniük ezzel a kihívással.

Mark Rutte NATO-főtitkár (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótájékoztatót tart Kijevben 2024. október 3-án. (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

A csütörtökön kezdődő uniós csúcs előtt Zelenszkijjel és több uniós tagállami vezetővel arról tárgyalnak, hogyan biztosíthatják Ukrajna védelmét a légvédelem és más fegyverrendszerek tekintetében.

Az Ukrán Nemzeti Bank épülete Kijevben – a kényszerű kamatemelés jócskán megdrágította Ukrajna adósságterheit / Fotó: NurPhoto via AFP

Ukrajna a nemzetközi támogatások, a növekvő adósságterhek és a belső gazdasági kihívások között egyensúlyozva zárja az évet.

Konkrét szám jött Ukrajnából: elmondták, pontosan mennyi ember menekült el a háború elől

Összesen 7,7 millió ukrajnai menekült tartózkodik külföldön, többségük, 5,4 millió ember az Európai Unió tagországaiban él.

Aposztolosz Cicikosztasz, az Európai Bizottságnak a fenntartható közlekedésért és turizmusért felelős görög tagja felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. december 17-én. MTI/Bodnár Boglárka

A csatlakozó országoknak igazodniuk kell a nemi egyenjogúság uniós feltételeihez, intézményes kereteket kell létrehozniuk az emberi jogok védelmére.

NATO. Illusztráció

A NATO új ukrajnai missziójának központja, a NATO biztonsági segítségnyújtás és kiképzés Ukrajnának (NSATU) a németországi Wiesbaden városában, egy amerikai bázison kapott helyet.

 Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédet mond az EU-tagországok állam-, és kormányfőinek csúcstalálkozóján Brüsszelben 2024. október 17-én. MTI/EPA/Christopher Neundorf

A Szaharov-díjat idén Edmundo González Urrutia venezuelai ellenzéki politikus és María Corina Machado, mint a venezuelai demokratikus erők egyik vezetője kapta.