Az EU határozottan elítéli Európa kritikus infrastruktúrája elleni szándékos pusztítást, a Finnországot Észtországgal összekötő tenger alatti villamosvezeték szerdai megrongálásával gyanúsított hajó, Oroszország árnyékflottájának része, amely veszélyezteti a biztonságot és a környezetet, miközben Moszkva háborús költségvetését finanszírozza - írta csütörtöki sajtóközleményében az Európai Bizottság és Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.
"További intézkedéseket fogunk javasolni, beleértve a szankciókat is, hogy ezt a flottát célba vegyük"
- hangsúlyozták.
Az EU elismerését fejezte ki a finn hatóságoknak, amiért gyorsan intézkedtek a gyanús hajó megrohamozásával kapcsolatban, és együttműködik a finn hatóságokkal a folyamatban lévő vizsgálatban.
"Ezen incidensekre válaszul megerősítjük a tenger alatti kábelek védelmére irányuló erőfeszítéseket, ami magában foglalja a fokozott információcserét, az új észlelési technológiákat, valamint a tenger alatti javítási képességeket és a nemzetközi együttműködést. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a kritikus infrastruktúránk rugalmasságának és biztonságának biztosítása mellett. Jelenleg a régió villamosenergia-ellátásának biztonságát nem fenyegeti kockázat"
- olvasható a közleményben..
Szerdán meghibásodott a Finnországot Észtországgal összekötő tengerfenéki villamos vezeték, a finn hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, és csütörtökön feltartóztatták egy tankert, amelyet a villamosvezeték megrongálásával gyanúsítanak.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.