Csehország az európai uniós külügyminiszterek szombati tanácskozásán Koppenhágában újra javasolni fogja, hogy korlátozzák az orosz diplomaták mozgását a schengeni övezetben - mondta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter újságíróknak pénteken Prágában, mielőtt elindult volna a dán fővárosba.
"Ahogy az idősebb Cato szenátor Rómában minden beszédében elmondta, hogy Karthágónak vesznie kell, úgy én is ezen a találkozón megismétlem, hogy az Európai Uniónak meg kell állítania az orosz diplomaták szabad mozgását Schengenben" - jelentette ki a miniszter. A jelenlegi szabályozás aszimmetrikus és lehetőséget az orosz rendszernek, hogy visszaéljen vele - tette hozzá Lipavsky.
Ukrajnával kapcsolatban a politikus azt mondta:
amíg Vlagyimir Putyin nem mutat őszinte érdeklődést a béke iránt, addig az Európai Uniónak fokoznia a kell a gazdasági nyomást Moszkvára.
A szankciók hatékonyak, ami abból is látszik, hogy az orosz gazdaságban komoly gondok kezdenek mutatkozni.
"Most az árnyékflottáról beszélünk, arról, hogyan kezeljük azokat a forrásokat, amelyekből Oroszország gazdaságát és katonai gépezetét élteti"
- mutatott rá Jan Lipavsky.
Az uniós miniszterek tanácskozásán a Nyugaton befagyasztott orosz pénzekről is szó lesz. Csehország azon az állásponton van, hogy ezeknek a pénzeknek a kamatait Ukrajna megsegítésére kellene felhasználni - fejtette ki a cseh külügyminiszter.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.