Újabb tűzfészkek alakultak ki a beregszászi hulladéklerakón. A lángok megfékezésén 37 ember és 12 jármű dolgozik.
A II. Rákóci Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora március 15-e alkalmából részesült ebben a magas állami kitüntetésben, ám az a járványhelyzet miatt csak most került átadásra.
A Beregszászi Művelődési Ház dolgozói arra a következtetésre jutottak, hogy a Tavasz lehelete című kiállításukat ezúttal nem zárt térben, az intézmény előcsarnokában, hanem annak tágas bejárata előtt rendezik meg.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron másodszor kerülnek megrendezésre a tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék angol és ukrán nyelvből
Talán nincs is olyan beregszászi, aki be ne tért volna a város központjában található az Oázis parkba egy finom lángos elfogyasztására, vagy ne ünnepelt volna családi-baráti eseményt az Ardóban található Oázis étteremben.
A Génius Jótékonysági Alapítvány ezen a hétvégén tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégét szervezett angol és ukrán nyelvből.
Hnatik Tünde, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat munkatársa arról tájékoztat, hogy a koronavírus okozta járványügyi helyzet ellenére több fontos programot sikerült megvalósítani az elmúlt időszakban.
Az érzelmek, a tudatalatti feltárása számunkra az egyik legizgalmasabb feladat, hangsúlyozta Habda László festőművész azon a tárlatmegnyitón, amelyre április 14-én Magyarország Beregszászi Konzulátusa Munkácsy Mihály kiállítótermében került sor
A Pro Cultura Subcarpathica idén rendhagyó módon emlékezett meg a költészet napjáról.
A korábbi években immár hagyománnyá vált, hogy április 11-én hol Bátyúban, hol Nagyberegen rendezik meg a költészetnapi szavalóversenyt, néhány éve pedig Beregszász főterén is összegyűlnek a líra szerelmesei, ahol ki-ki elmondhatja, felolvashatja kedvenc versét, s emellett egy kiválasztott költeményt közösen mondanak el.
A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja és a Beregszászi Szent Anna Karitász egész évben gondot visel az elesettekről, a nélkülözőkről. Húsvét előtt a két egyházi intézmény vezetőinél arról érdeklődtünk, hogyan próbálják szebbé tenni a rájuk bízottak ünnepét.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is rajzpályázatot hirdet a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával
A beregszászi születésű Kurmay Sándor azt vallja, hivatásaiban mindig a tenni akarás, a közösség szolgálata volt a célja. Tevékenykedett pedagógusként, majd a Kezünkben a Jövő Alapítvány elnökeként segített az árva gyerekeknek családba kerülni, ma pedig a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség munkatársaként tesz az élhetőbb jövőért. Ismerjük meg őt!
A „GENIUS” Alapítvány negyedik alkalommal hirdet sporttábort Beregszászon a „Fókuszban a tehetség a sport terén” pályázati projekt keretén belül
A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja egész évben gondot visel az elesettekről, a nélkülözőkről. Húsvét előtt pedig 240 pászkát sütöttek
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Nyíregyházi Egyetem mesteroklevelet adó testnevelő tanári szak képzést indít a 2021/2022 tanévben