Nemzetkarakterológiánk szempontjából aligha tudunk egyszerre horizontálisan és vertikálisan elterjedtebb közös tényezőt felmutatni, mint Mohács (a nemzet-hatalmi otthon-elveszettség élményének kezdete). Mely az identitáshatáraink között leguniverzálisabban a magyar hatalmi és a magyar egyéni lehetőségeinket új pályára helyezte: formáló tényező pozíció helyett csak túlélési lehetőségrések maradtak.
Vagyis 500 éve permanens nemzettapasztalatunk – a magyar identitás melletti döntés miatt már lesajnált kategóriában kezelt nemzetközösségünk számára felkínált és (a legalizáció birtoklását harsogó aktuális pozícióból) egyedüli realitásként feltüntetett lehetőség: a kiterjesztett idegen hatalmi rendszer élettérként való elfogadása. (Nem lehet széllel szemben…, Tudomásul kell venni azt, hogy…, Kicsik vagyunk mi ahhoz…, Gondolj a gyerekeidre…, Aki most felelősen gondolkodik, annak nincs más választása stb.) Innentől már csak az a kérdés, hogy ezen élettérben a megmaradás (túlélés és esetleges haladás) milyen technikákkal történjen. (Kompromisszumok, kijátszások, terhelés-kezelések stb. A hatalom számára a „játékszabályai”-nak elfogadásától, azok alkalmazási, vagy kijátszási technikái mindig csak sokadlagos kategóriát jelentenek, hogy Jézus, a császár pénzének birtokában szekértolóként igent, vagy kerékkötőként nemet mond-e a császárnak fizetendő adó provokáló kérdésére. Az ezen megkínált forrásbirtoklás miatt már ugyanazt a felállást mutatja: a miénk, mert benne van a rendszerünkben; illetve ugyanaz a kifutása is, mint minden aktuális hatalomnak.)
A teremtési ideánkat fojtogató hatalmi környezet egyedüli valóságként és létharctérként történő felvállalása a csak létsodródás szintjén létező létvalóság tényével magyarázható. (Pl.: transzgenerációs szindrómaként lerögzítő azonosulásokkal: a kompromitálódó kompromisszumléttel, a meghatározási pozíciólehetőségtől már megrettenő kifoszthatósági testtartással, a terhelődő lelkiismereti torzultságok takargatási technikáival, a csak örömtelenséggel táplált áldozatpozíció fájdalomválasztási rombolásának öngyógyításpróba-büntetéssorozataival stb.) De magyarázható-e ez az ellenségkategória önazonosságtényezőként felvállalása a választhatóság szintjén is? (Például, amikor a hozott konvertibilis érték tartalmi összetevője és minőségszintje miatt az átlátott és beágyazott magyar nemzeti identitás már egy sorban van a többi választható identitástényezővel.) E kérdésfeszültség kialakulásának a tényénél alakultak ki az ismét meghatározó pozíció képét megcsillantó nemzeti lehetőségeink (lásd: Bocskai, Bethlen, Rákóczi, Kossuth, Tisza István…). Ezért e dilemma egyéni és kiterjedt társadalmi kialakulása, illetve kialakulási szintkörülményének elérése és összeállása ellenében Mohács óta mindent megtesz a történelmi és a motivációs közegünket formáló és kódoló történelmi kordivatba öltözött hatalom. (Például a központi oktatásban és médiában szabályozott nemzetkép és értékközvetítése, a létszint-szabályozási lehetőségek, a társdalom állandó létszinten lebegtetése, a kibontakozási lehetőségek uralásával, a jövőért való felelősség képének a csak a „hatalmi realitás” értékrendszerében kiábrázolása, a labanckézbe kuruczászló adása, a ’67-essel ’48 sirattatása, a terhelt felé a terhelő válaszainak kizárólagosítása, a nemzeti öntudat választhatósági opciója eleve megvetettségének felmutatása stb. által.)
Csak egy tudatos létküldetésként vállalt belső kapcsolópontból a mindenek feletti Szerető és Újjáteremtő erőt aktivizálva lehet a létsodródás méltatlanságában torzítónak torzított személyiségeket gyógyítani és számukra a Rendet választható szintre helyezni.
Ez a Krisztus-test nemzeti küldetése.
Radvánszky Ferenc
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
