Nápoly partjainál búvárok egy nagy faragott obszidiánt fedeztek fel, ami valószínűleg egy kőkorszaki hajótöréskor süllyedt le több mint 5.000 évvel ezelőtt. - írja a Live Science.
A természetes kő darab körülbelül akkora, mint egy nagyon nagy könyv és súlya majdnem 8 kg. Felszínén látható bevésések vannak, és a régészek úgy vélik, hogy egy obszidián "magja" volt, amit arra használtak, hogy éles élű lemezeket vágjanak - írja az origo.hu.
A búvárok, a Nápolyi Rendőrség vízalatti egysége fedezte fel a tárgyi leletet november 20-án a tengerfenéken, 30-40 méter mélyen.
A barlang most turista látványosság, melyet hajóval lehet látogatni, de úszni tilos, mert a hatóságok szerint a hullámok és az árapály miatt túl veszélyes. A merülés helyszíne Kapri híres Blue Grotto barlangja, melyet egykor Tiberius római császár használt privát fürdőzésre. Tiberisunak palotája volt a szigeten.
Történelem előtti hajótörés
A rendőrségi búvár csapat a vízalatti lelőhelyet már korábban felfedezték idén és októberben jelentették be, bár a pontos helyszínt titokban tartják, hogy megvédjék a fosztogatóktól.
Az obszidiánmag az első lelet a hajótörésből, amit találtak, de várhatóan mást is fognak találni ugyanazon a területen. A régészek úgy vélik, hogy a természetes üveg egykor egy hajórakomány része volt a neolit periódusban, több, mint 5.000 évvel ezelőtt. A vízi járművet azonban nem valószínű, hogy megtalálják, mert a fa elkorhad. A helyszín viszonylag mély vízben van, ami a régészeti vizsgálatot és helyreállítást nehézzé teszi. A lelet jelenleg egy nápolyi raktárban van és hamarosan megtisztítják, megvizsgálják és tartósítják.
Obszidiánmag
Az obszidián a lehűlt lávában található sűrű fekete üveg, ami éles élekkel darabokra törik és az régi időkben vágó és fúró eszközök készítésére használták. Még nem tudni, hogy ez az obszidián honnan származik, de vannak lerakódások néhány vulkanikus földközi-tengeri szigeten, köztük a Nápoly közelében lévő Palmarola partmenti szigetein, és a Szicíliához közeli Liparin.
Az obszidiánt szánhatták kereskedelmi célra, de az is lehet, hogy rituális tárgyak készítésére használták, mint amiket Capri neolitikus Grotta delle Felci barlangjában találtak.
A neolit kori tengerjáró technológiára példa a Bracciano-tó alatt lévő, Rómához közeli elmerült "La Marmotta" lelőhelyről származó öt kenu, melyek Kr.e. 5690-5250-ből származnak. Mindegyik kenu körülbelül 10 méter hosszú volt és vannak jelek arra, hogy legalább az egyiknek voltak vitorlái. Ezek a járművek a Földközi-tengeren hajózhattak, talán két kenut összeszíjaztak, hogy katamaránokat formáljanak, ami akár 5 metrikus tonna rakományt is vitt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke