A sziklarajzok dokumentálásáért felelős alapítvány régészei egy óriási sziklarajzot fedeztek fel a svédországi Bohuslän tartományban. A sziklarajzok (latin eredetű kifejezéssel petroglifák) olyan képek, amelyeket a sziklafelület egy részének eltávolításával, metszéssel, sziklába véséssel vagy csiszolással hoztak létre a sziklaképzőművészet egyik formájaként.
Korábbi tanulmányok szerint a sziklarajzok faragásának hagyománya a vallási gyakorlatok bizonyítéka volt, ám az újabb kutatások azt sugallják, hogy ezek nem csupán kultikus rituálék ábrázolásai, hanem a kultúrtörténet és a társadalmi hierarchiák forrásanyagai is - írja az origo.hu.
A régészek most egy farm legelőjén vizsgáltak egy ott rejtőző sziklatáblát, amikor a moharétegek alatt egy hajó apró darabjára lettek figyelmesek.
A moha eltávolításával egy 15 méter hosszú, 40 figurából álló, hajókat, lovakat, embereket és szekereket ábrázoló petroglifát tártak fel.
A kutatók végül összesen tizenhárom hajót, kilenc lovat, hét embert és négy szekeret azonosítottak.
Ezek igazán méretes dolgok, köztük egy kétméteres hajó és egy több mint egy méter magas ember
– mondta Andreas Toreld régész a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A figurák jól faragottak és mélyek; a motívumok viszont nem egyediek, de a szinte függőleges kiemelkedésen való elhelyezkedésük igen szokatlan.
A faragványt a szakemberek a Krisztus előtti 7-8. század körüli időszakra datálják, a kőfaragás csúcspontjára az északi bronzkorban.
Viszonylag nagy a hasonló petroglifák koncentrációja Bohuslänben, ahol az emberek, a mezőgazdaság és állattenyésztés, a vadászat és halászat, a kultusz és a vallás (például a Napkereszt), a szekerek, a hajók és a fegyverek példái megtalálhatók az egész tartományban.
A figurák lineáris elrendezése miatt a kutatók azt feltételezik, hogy azokat a kézművesek úgy véshették, miközben egy hajón álltak. A kiemelkedés akkoriban egy sziget része volt, amelyen a sziklarajzot közvetlenül a cianobaktériumok által elsötétített vízvonal fölé vésték.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.