A szeretetteljes kapcsolat nem csupán a léleknek jó, hanem a test gyógyulását is felgyorsíthatja. A szex gyógyító hatása főleg akkor erős, amikor a fizikai intimitás mellé sok dicséret és gyengédség is társul. A tudósok szerint ebben kulcsszerepe lehet az úgynevezett „szerelemhormonnak”, az oxitocinnak.
A kutatók azt vizsgálták, hogy a szex és a gyengéd érintés hogyan gyorsíthatja fel a kisebb sérülések, például az apró hólyagos sebek gyógyulását. Arra voltak kíváncsiak, hogy a párkapcsolati intimitás és az oxitocin hormon együtt milyen hatást gyakorol a testre - írja az origo.hu.
A kísérletben 80 heteroszexuális pár vett részt. Minden résztvevő alkarján egy apró sebet ejtettek, majd figyelték, milyen gyorsan gyógyulnak a sérülések. Korábbi kutatások már utaltak arra, hogy akik szeretetteljes, stabil kapcsolatban élnek, általában egészségesebbek, és kisebb eséllyel halnak meg fiatalon. De eddig nem volt teljesen világos, mi ennek az oka. A tudósok most az oxitocinra gyanakodnak.
Ez a hormon – amelyet sokan csak „szerelemhormonként” ismernek – ölelés, szex vagy szülő–gyerek kapcsolódás közben szabadul fel, és erősíti a kötődést két ember között.
A szex gyógyító hatását vizsgáló kutatás
A kísérletben a párokat négy csoportra osztották.
- Az első csoport oxitocintartalmú orrsprayt kapott, és elvégezte a „Partner Appreciation Task” nevű feladatot is. Ez egy egyszerű gyakorlat volt: a párok naponta többször is elmondták egymásnak, mit szeretnek a másikban, és miben tartják jó partnernek.
- A második csoport ugyanígy elvégezte a bókolós feladatot, de oxitocin helyett csak hatóanyag nélküli sprayt, placebót kapott.
- A harmadik csoport kapott ugyan oxitocint, de nem kellett egymást dicsérniük.
- A negyedik csoport pedig placebót kapott, és nem vett részt külön feladatban.
A résztvevőknek egy hétig naponta kétszer kellett használniuk a sprayt, a PAT feladatot pedig legfeljebb háromszor teljesítették a hét folyamán. A kutatók közben figyelték, milyen gyorsan gyógyulnak a sebek az alkaron.
Mikor gyorsult fel igazán a sebgyógyulás?
A kísérlet végén kiderült, hogy az oxitocin önmagában nem csodaszer. A sebgyógyulás csak akkor vált gyorsabbá, amikor a hormon, a szeretetteljes kommunikáció, a bókok és az érzelmi közelség együtt voltak jelen. Azoknál a pároknál, akik oxitocint kaptak és el is végezték a PAT gyakorlatot, valóban gyorsabban gyógyultak a sebek.
Érdekes módon a hatás még erősebb volt azoknál, akik a kísérlet hetében szexuális együttlétről is beszámoltak. A kutatók szerint az oxitocin, a szex közben megélt közelség és a pozitív érzelmek együtt segíthették a test természetes gyógyulási folyamatait.
Az oxitocin tehát nagy valószínűséggel nem közvetlenül gyógyít, hanem felerősíti az intimitásból származó pozitív hatásokat.
Kevesebb stressz, gyorsabb gyógyulás
A kutatók nemcsak a sebek gyógyulását figyelték, hanem a stressz egyik fontos jelzőjét, a kortizol szintjét is. A kortizol egy stresszhormon: mennyisége akkor emelkedik, amikor sok feszültség ér minket vagy hosszabb ideig idegeskedünk.
A vizsgálat megállapította, hogy a többet szexelő párok nyálában alacsonyabb volt a kortizol szintje.
A szex, az ölelés és a gyengéd érintés tehát bizonyítottan csökkenti a stresszt. A kevesebb stressz pedig segíti az immunrendszer működését, így a sebek is gyorsabban gyógyulnak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke