Robotkutyákat tanítanak a Hold és a Mars felszínén való járásra az amerikai Oregon állam hegyvidékén. A kutatócsoport az Amerikai Űrkutatási Hivatallal és több neves egyetemmel együttműködve dolgozik. Céljuk, hogy a következő években a robotokat a Holdra küldjék, ahol azok minden korábbinál több adatot gyűjthetnek.
Négylábú robotkutya mozgását figyelik a tudósok az Oregon állambeli Mount Hood vulkán gleccserén, 2800 méteres tengerszint feletti magasságban - írja a hirado.hu.
A Spirit névre keresztelt robotot a Hold és a Mars szélsőséges körülményeit szimulálva szeretnék arra megtanítani, hogyan birkózhat meg a nehéz és változó talajviszonyokkal. A munkában a NASA mellett több egyetem kutatói is részt vesznek, mert ez a különleges eszköz jelentősen segítheti a tudományos kutatómunkát.
„A csapat azért van most itt, mert ezeket a kutyákat használjuk majd a járófelület tulajdonságainak méréséhez. A robot minden lépésével képes érzékelni a mechanikai ellenállást a lábával, úgy, ahogyan az ember is. A tudósok értékelik ezeket az adatokat, így több dolgot is megtudhatunk majd az égitestek felszínéről” – mondta az Oregoni Állami Egyetem tudósa.
A szakemberek azonban nem állnak meg egyetlen ilyen robot fejlesztésénél.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal megbízásából már egy új, több millió dolláros együttműködésre is van szerződés, hogy bionikus robotokat fejlesszenek a Holdra.
„Nagyon újszerű dolgot teszünk. A robot minden lábát talaj- vagy törmelék-érzékelővé szeretnénk alakítani, hogy a robot minden lépésénél információkat gyűjtsön az ottani környezetről” – tette hozzá a Dél-kaliforniai Egyetem professzora.
Hasonló négylábú, távvezérelt robotokat már láthattunk korábban is. A kutyára hasonlító gépeket rengeteg szerepkörben tesztelték: bemutatkoztak járőrként az amerikai rendőrség szolgálatában is. De tűzoltási, felderítési és mentési célú robotokat is mutattak már be az elmúlt években.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.