Az utóbbi időkig a régészek leginkább arra hagyatkoztak, amit láttak az ősi romok helyszínén. De legutóbbi új módszerek lehetővé teszik a kutatóknak, hogy más érzékeket is használjanak a lelőhelyek vizsgálatához. Az egyik ilyen módszer a pszichoakusztika, ami azt tanulmányozza, hogy az emberek hogy érzékelik a hangokat. Az Open Archeology magazinban publikált tanulmányban Pamela Jordan, az Amszterdami Egyetem munkatársa ezzel a technikával vizsgálta, hogy egy görög szentélyt hogyan használhattak az ókori látogatók. - írja a phys.org.
Rögzítve, hogy a hangok hogyan lépnek kölcsönhatásba a különböző szerkezete között, megtudható mire tervezték, és milyen aktivitások történhettek az azt körbevevő területen. Jordan és a csapata a Görögországban, az Athéntól körülbelül 160 kilométerre fekvő Lykaion-hegyen lévő ókori Zeusz szentélyt vizsgálta
2015 és 2022 között végzett 4 rögzítési munkamenet során lejátszottak előre felvett hangokat, amik a fehér zajtól az emberi beszédig terjedtek, a helyszín különböző pontjain. Ezeket a hangokat a helyszín egy másik részén vették fel két egymáshoz közel elhelyezett mikrofonnal, hogy utánozzák az emberi füleket (biaurális felvétel). Aztán digitális eszközök segítségével értékelték a különböző pontokban hallott hangfrekvenciát és tisztaságot. Összesen csak 2022-ben több, mint 1600 felvételt készítettek, és a kutatócsapat elemezte a több tucat hang kapcsolatot a szentély különböző pontjain - írja az origo.hu.
Például más régészek azt vetették fel, hogy a helyszín arénájából származó hangok könnyen hallhatók lehetnek egy nyugatra lévő domboldalról. Ennek hatására történt felvételeik azt mutatták, hogy az aréna felszíne valóban visszaveri a hangot az arénánál lévő közönség számára is és azok számára is, akik összegyűlhettek a hegyoldalon. Ez azt jelenti, hogy a domboldal egy fontos megfigyelő helyszín lehetett. Érdekes módon a hangszórók és a mikrofonok pozíciójának megcserélése azt mutatta, hogy a domboldalról származó hang szintén tisztán hallható az arénában. Ez fontos lehetett, ha a helyszínt valóban megfigyelők használták. Abban az időben a megfigyelés rituális kontextusban nagyon aktív volt; csere volt az atléták és azok között az emberek között, akik aktuálisan a szertartást vezették. Tehát szükségük volt a tömegre, mint ennek a kölcsönös kapcsolatnak része.
Kisebb skálán is mértek hangot. Egy félkör alakú épület egy romja azt mutatta, hogy valószínűleg megerősítette egy egyén mozdulatait a területen, és egy unikális fokozott hangkörnyezetet hozott létre a szentélyben.
A félkör alakok a hellenisztikus építészetben ritkák, de előfordulnak. Gyakran szentélyben találhatók fogadalmi felajánlásnak szánt hely számára, így egy konkrét adományozónak, vagy egy konkrét istenségnek lehetett szentelve – ez egy lehetőség.
Jordan azonban nem tanácsolja, hogy ilyen korai eredményekből túl sok konklúziót vonjunk le. Még nincs elég bizonyíték arra, hogy a szónikus hatások, amiket felfedeztek, szándékosak voltak. Még ha szándékosak is voltak, a mi modern magyarázatunk lehet, hogy eltér az ott élő ókori görögökétől. Jordan azt mondja, hogy amikor az embernek van egy eszköze és egy adathalmaza, ami objektíven alátámasztja a tapasztalatait, könnyű azt gondolni, hogy egy ókori embercsoport is ugyanezt tapasztalta. Ez annyi olyan faktort nem vesz számításba, aminek csak a felszínét kapargatjuk a kulturális kapcsolatok tekintetében. Például nem tudjuk, hogy azok a mennydörgő hangok a szentélyben tiszteletet, vagy félelmet kelthettek.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.