Dél-Korea 2032-re tervezi felbocsátani első holdszondáját, és 2045-ben szeretné megvalósítani az első Marsra szállást, addig pedig 100 ezermilliárd vont (26 ezermilliárd forint) fordít űrkutatásra - jelentette be csütörtökön Jun Szogjol dél-koreai elnök az ország első űrkutatási hivatalának megalapítása alkalmából.
A Koreai Űrkutatási Hivatal (KASA) fogja irányítani az ország űrgazdaságát, amelyben több száz vállalkozás dolgozik azon, hogy Dél-Korea a világ öt legnagyobb űrhatalma közé emelkedjen. A dél-koreai űrgazdaság és a kutatás-fejlesztés irányítása eddig több különböző minisztérium között oszlott meg, ezeket kell mostantól összehangolnia és áramvonalasítania az új hivatalnak. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) mintájára létrehozott KASA-t a koreai származású amerikai John Lee fogja vezetni, akik 30 éven át dolgozott a NASA-nál - írja az MTI.
A KASA szakemberképzéssel új korszakot nyit majd az űrkutatásban, intenzíven támogatja a repülőgépipart és a kutatás-fejlesztést
- mondta az elnök.
Dél-Korea azzal, hogy tavaly májusban egy Nurinak elnevezett rakétával Föld körüli pályára állított egy kereskedelmi műholdat, a hetedik ország lett a világon, amely ezt saját gyártású eszközzel hajtotta végre. A szöuli vezetés a tavalyi után 2027-ig még legalább három további műholdfelbocsátást tervez saját eszközökkel, köztük katonaiakét is. 2022-ben egy amerikai SpaceX űrhajó már Hold körüli pályára állított egy dél-koreai szondát.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.