Félelmetes betegség ellen védhet a sajtevés
Félelmetes betegség ellen védhet a sajtevés
 / Mozaik

Egy japán kutatás szerint kisebb eséllyel fog demenciában szenvedni az, aki rendszeresen sajtot eszik. A sajt persze önmagában nem csodaszer, de a jelek szerint fontos része lehet az agybarát, egészséges étrendnek.

Hirdetés

Egy friss japán vizsgálatban három éven át majdnem nyolcezer, 65 év feletti embert vizsgáltak. Azt nézték, hogyan változik a demencia kockázata a sajtot fogyasztók, és az azt kerülők körében. A résztvevők fele heti rendszerességgel evett a tejtermékből. Három év alatt a sajtot fogyasztók 3,4 százaléka, a sajtot kerülők 4,5 százaléka lett demens. A különbség kicsi, de 1000 emberre vetítve már 10–11 plusz esetet jelent - írja az origo.hu

Sajt és demencia: mit állapított meg a kutatás

Fontos tudni, hogy ez csak összefüggés, az ok-okozat nincs bizonyítva. A kutatás nem azt állítja, hogy a sajt megakadályozza a demenciát, csak azt, hogy a sajtot fogyasztók körében kicsit ritkábban fordult elő a betegség. A kutatók több zavaró tényezőt is kiszűrtek. Figyelembe vették az életkort, a nemet, az iskolázottságot és a jövedelmet. Megnézték azt is, mennyire egészséges a teljes étrend.

Kiderült, hogy akik nem ettek sajtot, általában véve kevésbé egészségesen táplálkoztak.

Hirdetés

Miután ezt a tényezőt is figyelembe vették, kissé gyengült a sajt és a demencia közötti kapcsolat, de az összefüggés nem szűnt meg teljesen.

Ez arra utal, hogy a sajt önmagában is adhat némi plusz védelmet az agynak.

Hogyan védheti a sajt az agyat?

A sajt több olyan tápanyagot tartalmaz, amelyek fontos szerepet játszanak az agy működésében. Ilyen például a K-vitamin. Emellett az érlelt sajtokban sok hasznos baktérium van, amelyek támogatják a bélflórát. Az utóbbi évek kutatásai szerint a bél és az agy egészsége szorosan összefügg. A bélbaktériumok hatással lehetnek a gyulladásra, az immunrendszerre és akár a hangulatunkra is. Ezért a bélflórát erősítő ételek, például a fermentált tejtermékek, befolyásolhatják a demencia kockázatát.

A sajt egy ilyen fermentált élelmiszer. Több vizsgálat arra is bizonyítékot talált, hogy a joghurt és a sajt a szívnek is jót tesz.

A jó szív- és érrendszeri állapot pedig fontos szerepet játszik a demencia megelőzésében; ha a szív jól működik, az agy is megfelelő vérellátást kap.

Nem csodaszer, de hasznos lehet

A kutatók mindenesetre óvatosan fogalmaznak. Nem állítják, hogy napi egy szelet sajttal elkerülhetjük az időskori memóriazavart. A demencia összetett betegség, és sok tényező befolyásolja: a genetika, a vérnyomás, a cukorbetegség, a dohányzás, a mozgás, az étrend és a társas kapcsolatok is rengeteget számítanak. A mostani eredmények inkább azt mutatják, hogy a sajt jól beilleszthető egy egészséges, agybarát étrendbe. Ha valaki odafigyel az étkezésére, mozog, nem dohányzik, rendben tartja a vérnyomását, és mellette mértékkel még sajtot is fogyaszt, az összességében csökkentheti a demencia kockázatát.

Mi jöhet a következő kutatásokban?

A mostani tanulmány nem nézte pontosan, hogy mely sajtfajták a leghasznosabbak, és az ideális mennyiséget sem vizsgálta. Ahogy a kutatók írják, további vizsgálatokra van szükség:

  • meg kell érteni a dózis-hatás kapcsolatot (mennyit érdemes enni),
  • külön kell elemezni az egyes sajttípusokat,
  • és fel kell térképezni a hatás pontos biológiai mechanizmusait.
     

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.