Hosszú évmilliók után újraindult a csillagképződés a messzi, halottnak hitt galaxisban
Hosszú évmilliók után újraindult a csillagképződés a messzi, halottnak hitt galaxisban
 / Mozaik

Furcsa, újraéledt galaxist figyeltek meg a kutatók nemrég a James Webb űrteleszkóppal, amelyben 20 millió év szünet ismét megindult a csillagképződés. A jelenség a szakértők szerint megmagyarázhat egy rejtélyt a galaxisokkal kapcsolatban.

Hirdetés

„Láttunk már olyan galaxisokat, amelyekben felgyorsult a csillagképződés, és olyanokat is, amelyekben megállt. De ez az első eset, hogy olyan galaxist láttunk, amelyben a folyamat hosszú időre leállt, majd képes volt újraindulni. Ez olyan, mintha a galaxis megfiatalodott volna” – mondta a Guido Roberts-Borsani, a Genovai Egyetem csillagásza.

Roberts-Borsani és kollégái a James Webb űrteleszkóppal vizsgálták a A2744-YD4 nevű galaxist, amely jelenleg olyan állapotban van, amilyenben körülbelül 650 millió évvel az ősrobbanás után lehetett.

A kutatók fiatal, fényes és halványabb, idős csillagok nyomait is felfedezték benne, amire korábban nem volt példa egyetlen galaxis esetében sem.

A megfigyelt csillagok kora arra utal, hogy a galaxis 100 millió év folyamatos aktivitás után nagyjából 20 millió évre abbahagyta a csillagtermelést, utána viszont újrakezdte.

A kutatók szerint az egyedülálló jelenség kétféleképpen is magyarázható.

Egyrészt betudható annak, hogy a galaxis összeolvadt más galaxisokkal, ezáltal friss löketet adva a csillagképződésnek. Másrészt a szupernóva-robbanások által a galaxisból kilövellt, majd visszatérő gázokkal is magyarázható a galaxis feltámadása.

Mivel hasonló folyamatot korábban még nem sikerült megfigyelni, így ez kulcsfontosságú lehet a távoli galaxisok működésének megértéséhez - közölte a hirado.hu a New Scientist nyomán.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.