Ez is lehet az oka, ha a lakásban tüsszög!
Ez is lehet az oka, ha a lakásban tüsszög!
 / Mozaik

Ősztől fokozódnak a poratka allergia tünetei. Ez is állhat a háttérben, ha rendszeresen a lakásban, zárt térben tüsszög, orrdugulás, esetleg bőrtünetek, viszketés is jelentkezik. Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa elmondta, hogy mikor érdemes erre gyanakodni.

Hirdetés

Nem a por okozza az allergiát

A poratka egy apró élőlény, ami az otthonunkban él és elhalt emberi hámsejtekkel táplálkozik. Ott fordul elő, ahol mi is a legtöbb időt töltjük, tehát elsősorban az ágyban, matracban és párnában található nagyobb mennyiségben, de kedvelt élőhelyei a kárpitozott bútorok, kanapé, szőnyegek és a sötétítő függöny is. 1 g porban akár 200 háziporatka is élhet, az egy-két évig a hálószobában lévő párna súlyának 10%-át pedig a már elhullott atkák és ürülékük teszi ki - írja az origo.hu.

A poratka így kétféle módon okoz allergiát. Az egyik a levegőben szálló, beszáradt széklete, amit, ha az allergiás személy belélegez, a tüneteit kiváltja. A másik pedig maga a poratka teste. Amikor ugyanis elhullanak, a maradványaik az élőhelyükön maradnak.

A poratka allergia tünetei

• Leggyakrabban légúti panaszok jelentkeznek, amik jellemzően a lakásban vagy zárt térben erősebbek, szabadban javulnak a friss levegőn.
• Orrdugulás, tüsszögés, köhögés, szemviszketés mellett sokaknál okoz bőrtüneteket is a poratka allergia.
• Ha az ágyban fekve, ahol közvetlenül érintkezik a bőrünk a poratkákkal, rendszeresen viszketést érzünk, kiütések, vörös foltok jelennek meg rajtunk, akkor ez is állhat a háttérben.
• Asztmások esetében a magas poratka koncentráció hatására erősödhetnek a tünetek.

Hirdetés

Mit tegyünk, ha poratka allergiára gyanakszunk?

Tünetek esetén javasolt allergológushoz fordulni, aki a panaszokkal kapcsolatos részletes kikérdezést követően allergiavizsgálatot fog végezni. A vizsgálatok eredménye és a tünetek alapján megállapítja a diagnózist.

Tüneti és tartós kezelés

Poratka allergia ellen tüneti kezelésként antihisztaminok szedése, szteroid tartalmú orrspray, a szemtünetek ellen szemcsepp alkalmazható. Asztma esetén ezeket az asztma kezelésére szolgáló egyéb készítmények mellett kell használni.

Dr. Moric Krisztina elmondta, hogy mivel a poratkák egész évben tüneteket okozhatnak, érdemes megfontolni a tartós kezelés lehetőségét. Az allergén immunterápia 3-5 éves kezeléssel akár 10-12 évre megszüntetheti az allergiás panaszokat. Segítségével akkor sem jelentkeznek majd az allergiás tünetek, ha poratka jelen van a levegőben.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.