Az izraeli Eynan-Mallahában felfedezett csontfurulyákat a ragadozó madarak hívásának utánzására használhatták. Ahogy arra a kutatók emlékeztettek, Eynan-Mallaha az úgynevezett natufi-kultúrához tartozó epipaleolitikus település volt, amelyet Krisztus előtt 10 000-8 000 körül építettek és telepítettek be. Ez a hely a vadászó-gyűjtögető letelepedés egy kitűnő példáját képviseli, amely döntő lépésnek bizonyult a táplálékszerzésről a földművelésre való áttérésben.
Az Eynan-Mallahában végzett ásatások során a kutatók több mint 1112 madárcsontot hoztak felszínre, köztük hét aerofon-t, amelyek a szárny hosszú csontjaiból készültek (egy felkarcsont, öt singcsont, egy orsócsont), és amelyeknek a diafízisét 1-4 alkalommal perforálták, hogy ujjlyukakat alakítsanak ki - írja az origo.hu.
A Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a furulyákat több mint 12 ezer évvel ezelőtt készítették, hogy
az eszközöket használók a ragadozó madarak hangjához hasonló hangokat adjanak ki: kommunikáció, vadászzsákmány vonzása és zenélés céljából.
Ahogy arra a szakemberek rámutattak, bár a későbbi régészeti kultúrákban is dokumentáltak aerofonokat, mesterséges madárhangok jelenlétéről eddig nem számoltak be paleolitikus kontextusban.
Abban a három esetben, ahol az epifízis még megmaradt, azt is átlyukasztották, hogy kialakítsák a szájrészt vagy a tárgy disztális végét
– mondták a kutatók a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ezekhez az ujjnyílásokhoz három csonton további jelek kapcsolódnak: vagy bevágások, vagy az ujjnyílások közelében elhelyezkedő kis párhuzamos bemetszések sorozata, amelyeket potenciálisan az ujjaknak az eszközön való elhelyezéséhez alakítottak ki.
Az aerofonokat főként az csörgő réce (Anascrecca) és a szárcsa (Fulicaatra) csontjaiból faragták ki. A hangszerek által kibocsátott frekvencia vizsgálata alapján a tudósok úgy vélik, hogy a vörös vércse és a karvaly hívásainak reprodukálására készültek.
A tanulmány szerint ma már világos a zene evolúciója a mezőgazdaságra való áttéréskor, amely a társadalmi-kulturális komplexitás fokozódását fejezte ki.
A szakemberek úgy vélik, hogy mindez jóval szerteágazóbb volt, mint azt korábban feltételezték. A natufi akusztika feltárása így új perspektívát adhat az emberiség történetének e döntő jelentőségű időszakához.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.