Négyszer válunk új emberré életünk során, teljesen újrahuzalozódik az agyunk

Nem mindegy, hogyan vagyunk „behuzalozva”, ettől függ ugyanis minden megnyilvánulásunk, a habitusunk, gondolkodásunk, érzelmi reakcióink, de még érdeklődési körünk is. Egy új felfedezés azonosította azt a négy életkort, amikor alaposan átkonfigurálódik az emberi agy. Vajon mikor érünk a csúcsra?

Agyunkban körülbelül 86 milliárd idegsejt van, de hogy miként működünk, gondolkodunk, mik a szokásaink, milyenek az érzelmi reakcióink, attitűdjeink, és úgy általában hogyan látjuk, magyarázzuk a világot, attól függ, hogyan kapcsolódnak össze az idegsejtek egymással.

Azaz hogyan vagyunk „huzalozva”, ami egy igencsak sematikus, félrevezető metafora, mintha agyunk egy bonyolult számítógép lenne, benne a különféle agyközpontok mint valamiféle biochipek ketyegnének kis vezetékek millióival egymással összekötve.

Csakhogy az agy távolról sem statikus, hanem alapvetően plasztikus

– folyamatosan képes új idegsejti kapcsolatokat, mintázatokat létrehozni vagy bonyolult neuronhálózatokat átrendezni.

Nagy felfedezést tettek most a Cambridge-i Egyetem idegtudósai. Elsőként azonosították azt a négy jellemző életkort, amikor egy átlagos ember agya alaposan áthuzalozódik élete során. Nagy mintás vizsgálatukban 3802 újszülött és kilencven év közötti ember agyának idegi kapcsolatait térképezték fel és hasonlították össze MRI-diffúziós módszerrel, és négy kulcsfontosságú „fordulópontot” vettek észre, amikor agyunk szerkezete átalakul, átkonfigurálódik. Ez egy úttörő eredmény, az újrahuzalozások feltérképezése ugyanis betekintést adhat abba, hogy miben lehet agyunk a legjobb, vagy miben a legsebezhetőbb életünk különböző szakaszaiban.

Mágiával indít az agy

A gyerekek olyanok, mint a megszállott „kutatók”: nekirontanak a világnak, mindent tesztelnek, megfognak, megízlelnek, kipróbálnak. Ezzel tanulják meg, hogyan működnek a dolgok itt a földön. Agyuk, mint egy szivacs, az élmények, tapasztalatok, tanulás vagy akár traumák révén valóságos „szinaptikus robbanáson” megy keresztül – egészen kilencéves korig. Új idegpályák tömkelegei alakulnak ki életünk első éveiben, amik aztán szelektálódnak, az aktívabb, gyakran használt kapcsolatok megerősödnek, a kevésbé használtak pedig gyengülnek.

A kialakult ideghálózati mintázatok jellege, az agy kezdeti „behuzalozása” határozza meg aztán, hogy milyen képességekre, készségekre, gondolkodásmódra, érzékelésre leszünk fogékonyak.

Leegyszerűsítve: ha sok szeretet, figyelem és biztonság ér, akkor a bizalomért és kapcsolódásért felelős idegi hálók erősödnek meg. Ha viszont sok stressz, akkor a félelemre, éberségre reagáló rendszerek válnak kifejezettebbé.

Mivel az érzelmek szabályozásáért felelős területek már aktívak, de a „fékező” agyi részek (például a racionális ok-okozatok felismeréséért felelős prefrontális kéreg) még éretlenek, a kisgyerekek viselkedését inkább az érzelmek irányítják.

Még nem teljesen különítik el a képzeletet a valóságtól, nem keresik a csodát, mint a felnőttek, mert ők benne élnek.

Amit nem értenek teljesen, pótolják a képzeletükkel. Számukra a játékok élnek, a plüssmacinak érzelmei vannak, a fűszál nem csak növény, hanem kard, sárkányfarok vagy egy óriás bajusza. A szél nem mozgó levegő, hanem suttogó üzenet egy messzi világból, egy szimpla árnyék, egy rejtőző lény és egy történet kezdete. Náluk a világ nem „van”, hanem történik, a varázslat pedig természetes.

Föl a csúcsra, 32 évesen

Kilencéves korban jön el az első fordulópont. Az agy belép második korszakába, amikor pár évvel később a serdülőkor intenzív érzelmi hullámain hánykolódva lassanként kialakul a „felnőtt” agy huzalozása. A boldog mágikus világot drasztikusan törik meg az érdemjegyekről, pontszámokról, az adott időre megoldandó felvételi feladatsorokról szóló teljesítményorientált iskolai évek. Folyamatosan növekszik a fehérállomány térfogata, egyre finomodik az agy kommunikációs hálózatainak szerveződése, és jelentős változáson megy keresztül, nő az agy kognitív kapacitása. A pubertáskor kezdetével ellentétben a serdülőkor végét sokkal nehezebb tudományosan meghatározni. Most viszont az idegi architektúra alapján azt találták, hogy

az agyi struktúrában bekövetkező serdülőkori változások a harmincas évek elején érnek csak véget.

Meglepő, hogy ilyen sokáig elhúzódik a serdülőkor. Ez idő alatt viszont a legnagyobb agyi fordulat következik be egy ember élete során. 32 éves korban azonban stabilizálódnak az idegpályák mintázatai, és az agy intelligencia- és személyiségbeli csúcsra ér.

Globálból lokálba

Majd következik a leghosszabb agyi korszak, a felnőttkor három évtizede, amit 66 éves korban tör meg egy újabb fordulópont az agyi architektúrában. Ez már egy enyhébben változó időszak, és nem jellemzi jelentősebb strukturális eltolódás, de azért határozottan kimutatható. Az utolsó fordulópont 83 éves kor körül következik be. Erről a korszakról korlátozottabbak az adatok, de az biztos, hogy tovább romlik az idegpályák összekapcsoltsága, és egyre inkább csak bizonyos régiókra támaszkodik, miközben mások aktivitása alábbhagy.

Meghatározó jellemzője, hogy a globálisról a lokálisra tolódik el az agy fókusza.

Most először azonosították, de hogy egész pontosan miért változik meg az emberi agy huzalozása, az még nem teljesen világos. Nagy vonalakban nyilván azért, hogy támogassa a különböző életkorokhoz nélkülözhetetlen gondolkodásmódokat a növekedés, az érés és végül a hanyatlás során. Ez azonban egyelőre még kevés ahhoz, hogy az agyi huzalozásbeli különbségekből előre lehessen jelezni például a figyelmi, a nyelvi, a memóriabeli és a különböző viselkedésbeli nehézségeket. Még azon is dúl az évtizedes vita, hogy születnek-e új agysejtek idősebb korban, vagy lassan, de biztosan fogyatkozó 86 milliárddal kell gazdálkodnunk egész életünkben.

Lusták és szemtelenek

Kissé lezserül ugortuk át a 9 és 32 éves kor közötti szintén kulcsfontosságú időszakot. A gyerekkori csodavilág ugyanis nem múlik el egy csapásra, viszont az örökmozgókból „semmittevők” lesznek. A serdülőkor hosszú és nyugtalan évei alatt azt látják a szülők, hogy a tizenévesek haszontalanul múlatják az időt, bámulják a plafont, ha csak tehetik, merengenek. A nemtörődöm, pimasz naplopók valójában befelé figyelve álmodoznak (a pszichológia elaborációnak, feldolgozásnak nevezi ezt a lelkiállapotot). Amikor

kavargó belső gondolatokban, képekben, hangulatokban merülnek el,

hullámzó indulataikat, lelki feszültségeiket, vágyaikat élik át ilyenkor, újra és újra – amiből a  kamaszoknak tárháznyi van. Nem véletlen, hogy a „lusta” kamaszoknak tekintélyes heverészési igénye van. Most már tudjuk azt is: születőben és heves átalakulásban vannak az agyi mintázatok. Felesleges piszkálni őket, személyiségük éppen kialakulóban. Ahogy Vekerdy Tamás pszichológus-író egykor beletrafált: „A kamaszkor a második születés kora” – hozzátéve: „Ezért a kamasz dolga nem más, mint hogy lusta és elviselhetetlen legyen.” - közölte az index.hu.