A regionális és globális hatalmi vetélkedést, valamint a világszinten tapasztalható vízválságot állította szembe Áder János volt köztársasági elnök a tizedik Víz Világfórum megnyitóján hétfőn, Balin elmondott beszédében. A politikus Sulyok Tamás hivatalban lévő államfő és Han Seung Su, az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának felkérésére vesz részt az indonéziai tanácskozáson.
Áder János felszólalását ismertetve – az MTI-nek telefonon nyilatkozva – kifejtette: három legfontosabb természeti erőforrásunk a föld, a víz és a levegő. Mindannyian tudjuk – mondta –, ezer év is kell ahhoz, hogy egy-két centiméter termőföld jöjjön létre.
A volt köztársasági elnök szerint ennek ellenére úgy használjuk a termőföldet, hogy évente egy új-mexikónyi területből lesz sivatag. Ráadásul az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2050-re azt jósolja, hogy a termőföldek 90 százaléka leromlott állapotú lesz – tette hozzá. Mindeközben kétmilliárddal növekszik a világ népessége, egyre kevesebb lesz az egy főre eső édesvíz mennyisége.
Áder János azt vetette fel, miként lehet ilyen körülmények között megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel ellátni a lakosságot.
Emlékeztetett: 2015-ben Párizsban eldöntötték, hogy csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás és a levegő szén-dioxid-koncentrációja
„Kilenc év elteltével szomorúan állapíthatjuk meg, hogy lényegében sem a kibocsátás nem csökkent, sem a koncentráció. Mindkettő nőtt” – mutatott rá.
A volt köztársasági elnök ismertetése alapján a konferencián több alkalommal is elhangzott az a megállapítás, hogy víz nélkül nincs élet, vagy másként fogalmazva: a víz az élet forrása.
Felhívta a figyelmet arra: miközben ezt mindannyian tudjuk, a világon a szennyvíz 80 százaléka még mindig tisztítatlanul kerül vissza a víztestekbe. Ennek következtében kétmilliárd ember szennyezett vízforrásból kénytelen kielégíteni vízigényét. Áder János megjegyezte: 100 évvel ezelőtt ennyien éltek a Földön.
Úgy fogalmazott: tudjuk, hogy a víz az élet forrása, mégis évente kétmillió tonna műanyagot juttatunk a tengerekbe és az óceánokba. 55 évvel ezelőtt ennyi műanyagot termeltek a világon évente.
Áder János közölte: Balin egy újabb nyilatkozatot készülnek elfogadni a víz fontosságáról és a fenyegető vízválságról. A probléma azonban szerinte ettől láthatóan még nem oldódik meg.
Magyarország szerepéről szólva kiemelte: eddig három víz-világtalálkozót és két fenntarthatósági expót szervezett az ország, ezeken a problémák számbavétele mellett elsősorban a megoldásokat mutatta be, legyen szó a vízbázis védelméről, szanitációról, az öntözés biztosításáról vagy a takarékosabb vízfogyasztásról.
Tavaly pedig New Yorkban negyven javaslatot tett le Magyarország az asztalra, amelyek segítségével Afrikában töredékáron lehetne megoldani a víz tisztítását.
A volt köztársasági elnök hangsúlyozta, a problémákat évek óta látni, a technológia jó része rendelkezésre áll, a politikai szándék viszont már csak nyilatkozatokban érhető tetten, és az ehhez hasonló tanácskozások végén a résztvevők mindig arra jutnak, hogy kevés a pénz.
Áder János a felszólalását idézve az MTI-nek azt mondta: fel kell tenni több kérdést. „1. A GDP hány százalékát költjük katonai kiadásokra és mennyit a vizes infrastruktúrára? 2. Alkalmazzuk-e a már másutt bevált jó megoldásokat? 3. Indítunk-e reményt keltő pilot projekteket?” Hozzátette azt is: gondolunk-e arra, hogy sem a regionális, sem a globális hatalmi vetélkedés nem segíti a vízválság megoldását - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.