Ha szeretnél szuper formában lenni nyáron, nem elég csak az edzésre odafigyelned. Az étkezéseden is alakítanod kell, ebben pedig nagy szerepet játszik az, hogy mit iszol napi szinten. A vízfogyasztás mellett a teákra is érdemes hangsúlyt fektetned, ha szeretnél leadni az elkövetkező időszakban pár kilót. Ezek segíteni fognak benne!
Zöld tea
A zöld tea kutatások szerint az egyik leghatékonyabb ital, ha a fogyás a célunk. Már csak azért is, mert bizonyítottan képes felgyorsítani az anyagcserénket, így ezáltal segít abban, hogy az elfogyasztott ételeket gyorsabban feldolgozza a testünk. Sőt, egyes felmérések szerint a zöld tea összetevői a zsírsejtekre is képesek hatást kifejteni: arra kényszerítik őket, hogy a zsírtól megszabaduljanak, a máj pedig ezt energiává alakítja át - írja a bien.hu.
Ezt jól alátámasztja az a vizsgálat is, amelyben a résztvevőknek állandó testmozgás mellett napi szinten kellett zöld teát inniuk. Az eredményeiket összehasonlították azokkal, akik csak edzettek (teafogyasztás nélkül), és kiderült, hogy akik zöld teát is ittak, átlagosan 1 kilóval többet fogytak ugyanannyi idő alatt.
Kombucha tea
kombucha gombából készített erjesztett ital talán nem hangzik kifejezetten csalogatónak, de annál hatásosabb az egészségünkre nézve! Több évezredes múlttal rendelkezik, Kínában már a régi korokban is használták az emberek gyógyítására, hiszen javítja az életminőséget, az emésztést, valamint energikusabbá és aktívabbá tesz.
Megtalálható benne a B-vitamin, a méregtelenítésben hatékony glükuronsav, és az antioxidánsokban gazdag polifenolok, de ami a fogyás tekintetében a leglényegesebb, hogy probiotikus baktériumokat és ecetsavat is tartalmaz, amiről tudományosan bebizonyították már, hogy segíti a kilók leadását.
Azáltal, hogy hatással vannak a hormonokra, csökken az étvágyat, a zsír elraktározásának hatékonysága, és egyensúlyt teremt a testedben lévő baktériumok terén is.
Borsmenta tea
A fogyókúra egyik legnehezebb része az, amikor erősen kívánod a sós, cukros vagy zsíros ételeket. Általában itt csúszunk meg a diétánkkal is, mert nem tudjuk, milyen egészséges variációval válthatjuk ki őket.
Ebben lesz segítségedre a borsmenta tea, ami erőteljes és jellegzetes ízvilágával máris hatással lesz az étvágyadra. Azáltal, hogy a mentolos illatot szagolod hosszabb időn át, az agyadnak olyan területei aktiválódnak, amelyek az étvággyal állnak kapcsolatban, azaz kevésbé kívánod ennek hatására az ételeket.
Ami pedig már csak hab a tortán, hogy ez az ital képes csökkenteni a stresszt és a szorongást, amitől nyugodtabbá válsz, és az emésztésed is normalizálódik.
Oolong Tea
Talán még nem hallottál erről a teáról, pedig a fogyókúrázók egyik kedvencéről van szó! Ez lényegében egy sárga tea, ami erősebb és tömörebb, mint a klasszikus zöld tea, hatása pedig hosszabb ideig tart.
A benne lévő katekinek segítenek abban, hogy a tested gyorsabban képes legyen lebontani és elégetni a zsírt, miközben növeli az energiaszintedet, és felgyorsítja a fogyás mértékét is. Már csak azért is, mert kevesebb koffein található benne, ami szintén szerepet játszik a kilók leadásában! Plusz jótékony hatása, hogy csökkenti a vércukorszintet és a vesekő kockázatát is.
Fehér tea
A fehér tea kiemelkedik a teák közül, mert napon szárítják, mielőtt becsomagolnák. A katekinek és polifenolok magasabb koncentrátumban vannak jelen benne, mint bármelyik másik feldolgozott teában, ami azt jelenti, hogy nemcsak segíti a fogyást, de meggátolja a zsírsejtek kialakulását, hogy azok még csak ne is okozzanak problémát.
Gyorsítja a méregtelenítést, és pozitív hatással van az emésztésre is, ezért ha elkezded fogyasztani, azt fogod érezni, hogy sokkal kevesebb gyomorpanaszod van. Ezen felül képes csökkenteni a vérnyomást, a koleszterint, jót tesz a szív egészségének, és nem mellesleg antibakteriális hatású!
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Zelenszkij új tárgyalási stratégián dolgozik: Ukrajna az USA nélkül is folytatná az egyeztetéseket Oroszországgal.
Brutális családon belüli erőszak Kárpátalján: közmunkára ítélték a saját lányát bántalmazó apát.
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Kárpátalja digitális felzárkózásának új fejezete kezdődhet el a HU-RIZONT fejlesztési programmal.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.