Forradalmi diétára találtak a kutatók, még sütit is ehetünk mellette. Illusztráció. Fotó: Internet
Forradalmi diétára találtak a kutatók, még sütit is ehetünk mellette. Illusztráció. Fotó: Internet
 / Mozaik

Nem kell lemondani se sütiről, se cukorról, csak az állati fehérjékkel kell kicsit variálni, és máris dobjuk le a kilókat. Dán kutatók találták meg az új csodaszert, ami természetesebb, mint az amerikai fogyasztótabletták, csak egy kis odafigyelést igényel. Elve, hogy a hidegben több kalóriát égetünk, de mégsem csak a téli jégen működik.

Dán biokémikusok és biológusok új diétára bukkantak, ami kapcsolódik az állati fehérjékhez és a hőmérséklethez.

A Science Daily írta meg, hogy a metionin és a cisztein állati fehérjék csökkentése is fogyáshoz vezetett skandináv egereknél. A rágcsálók nem ettek kevesebbet vagy mozogtak többet, egyszerűen csak több hőt termeltek a fehérjék megváltoztatása miatt, és ettől fogytak. A diéta tehát önmagában is aktiválhatja a szervezet kalóriaégető rendszerét.

Az étrendben lévő specifikus aminosavak csökkentése következtében az egerek felpörgették belső „hőmotorjukat”, és dobálták le a kilókat – anélkül, hogy kevesebbet ettek vagy többet mozogtak volna. A hatás ahhoz hasonlított, mintha nagyon hidegben lettek volna, ami szintén erősebb kalóriaégetéssel, több energia felhasználásával jár. Ez a termogenezis jelensége és a biológusok régóta kutatják, hogy lehetne ezt a hatást mesterségesen kiváltani, hogy viselkedhetne úgy a test, mintha hidegben lenne a több energiafelhasználás miatt.

Philip Ruppert és Jan-Wilhelm Kornfeld elhízással foglalkozó kutatók, a Dél-dániai Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékéről (BMB) a hőmérséklet csökkentése helyett azt vizsgálták, hogy a diéta önmagában is beindíthatja-e a termogenezist.

A két specifikus aminosav, a metionin és a cisztein mennyiségének csökkentésével érték el a fogyást egereken, és ez az étrend által kiváltott termogenezis majdnem ugyanolyan súlycsökkenést eredményezett, mint az állandó, napi 5 Celsius-foknak való kitettség.

A kutatás egy hétig tartott, és kiderült, hogy azok az egerek, amelyek alacsony aminosav-tartalmú étrendet fogyasztottak, több kalóriát égettek el, mint a standard menün tartott egerek, bár ugyanannyi táplálékot fogyasztottak, mint a többiek, és nem mozogtak máshogy. Mégis több súlyt vesztettek, csak mert nagyobb mennyiségű hőt termeltek.

Barna zsírban a titok

Sok a metionin és a cisztein az állati eredetű fehérjékben, húsban, tojásban és tejtermékekben.

Sokkal kisebb mennyiségben találhatók meg a növényi eredetű élelmiszerekben, zöldségekben, a diófélékben és a hüvelyesekben, amelyek az egészséges öregedéssel hozhatók összefüggésbe (ahogyan azt ez a tanulmány is mutatja). Mivel a vegetáriánusok és a vegánok kerülik az állati termékeket, természetes módon kevesebb metionint és ciszteint fogyasztanak, mint azok, akik rendszeresen esznek húst. Úgyhogy ők nem ezekkel a fehérjékkel fognak fogyni.

A kutatók azt is tudni akarták, hogy hol történik a plusz-kalóriaégetés. Kiderült, hogy a barna zsírszövetben, amely közvetlenül a bőr alatt tárolódik az egerekben és az emberekben is, és vastartalma miatt barnás a színe.

Ez a testzsírok azon formája, ami szabályozza a testhőmérsékletet hidegben, mert a vércukor és a zsírmolekulák lebontásával hőt termel, így segít fenntartani a testhőmérsékletet.

Sok barna zsír található a gyerekekben (testtömegük 2–5 százaléka is lehet barna zsír) és a téli álmot alvó állatokban, de a felnőtteknél nincs sok, kevés a nyaki és a mellkasi részen, valamint a vesék környékén. A kutatók megfigyelték, hogy a jó vércukorszinttel élő fiatalok, akik vékonyabb testalkatúak és/vagy sportolók, több barna zsírral rendelkeznek.

Télen az energiatöbblet miatt kimutathatóan aktívabb a barna zsír.

Felnőtteknél az energia jellemzően fehér zsírsejtek formájában halmozódik fel, ebből lesz a túlsúly. A fehér zsírból nehéz energiát felszabadítani, mert főleg szigetel, erre jó viszont a barna zsír. Nem véletlen, hogy a kutatók szerint a barna zsír inkább az izomszövetre hasonlít, mint fehér társára és nagyon fontos szerepe van az egészséges testsúly megtartásában.

Úgy tűnik tehát, a barna zsírnak mindegy, hogy a zsírégetést a hideg vagy az étrend váltja ki. Embereken nem tesztelték még a metionin/cisztein-megszorító étrendet, csak egereken, így nem állíthatjuk biztosan, hogy ugyanaz a hatás jelentkezne nálunk is, de igen nagy a valószínűsége - közölte az index.hu.


 

Hirdetés

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek



 

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.