Egy fedélzeti egészségügyi probléma miatt a NASA akár a Crew–11 küldetés idő előtti lezárását is fontolóra veheti a Nemzetközi Űrállomáson. Az űrügynökség egy tervezett űrsétát már el is halasztott, miközben hangsúlyozta: az érintett űrhajós állapota stabil.
A NASA egy űrhajóst érintő egészségügyi probléma miatt vizsgálja annak lehetőségét, hogy a Crew–11 küldetés a tervezettnél korábban érjen véget a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – írja a space.com. Az űrügynökség szerdán jelentette be, hogy orvosi okokból elhalasztja a január 8-ra tervezett űrsétát.
A NASA nem nevezte meg az érintett űrhajóst, és állapotáról sem közölt részleteket, adatvédelmi okokra hivatkozva.
A közlés szerint a helyzet stabil, amit csütörtök hajnalban egy e-mailben kiadott frissítés is megerősített. Ugyanakkor az ügynökség jelezte: a helyzet kezelése még nem tekinthető lezártnak.
„A küldetéseink biztonságos végrehajtása a legfőbb prioritásunk, és aktívan értékelünk minden lehetőséget, beleértve a Crew–11 küldetésének esetleges korábbi befejezését is” – áll a NASA tájékoztatásában.
Az ügynökség szerint ezek olyan helyzetek, amelyekre a NASA és partnerei felkészülnek, és további tájékoztatást ígértek 24 órán belül.
A Crew–11 a SpaceX legutóbbi, űrhajósokat szállító küldetése az ISS-re. A csapat tagjai Zena Cardman és Michael Fincke NASA-űrhajósok, Kimiya Yui japán űrhajós, valamint Oleg Platonov, az orosz Roszkoszmosz képviseletében. A most elhalasztott űrsétát Cardman és Fincke hajtotta volna végre.
A csapat 2025. augusztus 2-án érkezett meg az űrállomásra, és egy tervezett, hat hónapos tartózkodás végső szakaszában jár. Egy esetleges, néhány nappal korábbi visszatérés így nem rövidítené meg jelentősen a missziót.
Jelenleg további három űrhajós tartózkodik az ISS fedélzetén: Christopher Williams NASA-űrhajós, valamint Szergej Kud-Szvercskov és Szergej Mikajev orosz kozmonauták, akik november 27-én érkeztek a fedélzetre egy orosz Szojuz űrhajóval - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.