A parajdi kősó a Sóvidék legféltettebb kincse, amely Parajd alatt rejtőzik. A hatalmas sótelep nemcsak gazdasági, hanem geológiai szempontból is lenyűgöző, és a parajdi só világhírét öregbíti.
Továbbra is ömlik a Korond-patak vize a parajdi sóbányába. Miközben a víz elárasztotta már a turisztikai részleget is, a Székelyhon kollégái utánajártak egy érdekes tanulmánynak, mely a Sóvidék és a Parajdi-medence évmilliós történetét és geológiai érdekességeit mutatja be - írja az origo.hu.
Európa egyik legnagyobb sótartaléka Parajd alatt
A Parajdi-medence, melyet gyakran „óriás sótartónak” is neveznek, az Erdélyi-medence keleti peremén, a Görgényi-havasok találkozásánál helyezkedik el, és a Sóvidéken belül alkot egy jól elkülöníthető tájat.
A parajdi kősó hatalmas, több mint száz évre elegendő sókészlettel rendelkezik, és a sótömbök függőleges kiterjedése akár három kilométer mélységig is lenyúlik.
A sókristályok kristályos szerkezete általában kockás, de ritkán oktaéderes formákat is mutat. A só színe a tiszta, üveges fehértől egészen a sötétszürkéig változik, attól függően, milyen szennyeződéseket tartalmaz.
A parajdi sótelep különlegessége, hogy közberétegzett kőzeteket és kőzetzárványokat is tartalmaz, ami a só minőségét és megjelenését is befolyásolja. A hófehér és sötétszürke sórétegek ritmikusan váltakoznak, a rétegvonalak gyűrődései pedig a sókamrák falain is jól láthatók. Az erdélyi sóredő, benne a parajdi sóteleppel, a középmiocén időszakra, mintegy 20-22 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke