Tabáni István a 2009-es Csillag Születiknek köszönhetően lopta be magát sokak szívébe. Meg is nyerte az RTL Klub tehetségkutatójának második évadát.
Az énekes élete azóta nagyon sokat változott. Jogász párjával, Csillával 2016-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent egy titkos esküvő keretein belül. Első fiuk 2018 májusában jött világra, aki a Nataniel István nevet kapta. Második gyermekük, Noel Dominik 2020. december 21-én látta meg a napvilágot - írja a femina.hu.
Tabáni István a Metropolnak mesélt a fiairól, akik habár a szeme fényei, azért nagyon sok energiát és odafigyelést igényelnek.
- Még mindig főállású énekes vagyok, de természetesen egyben apuka is, ráadásul a fiaim még picik, öt- és kétévesek. Nagyon dolgozom azon, hogy mindkét szerepben jól helytálljak, de nagyon nehéz megteremteni az egyensúlyt. Biztos van sok család tündéri, könnyen kezelhető gyerekekkel, az enyémek viszont hiperaktívak. Köztük is állandó a harc, ami sok energiát elvisz.
Nagyobb csemetéje, Nataniel egyértelműen édesapja tehetségét örökölte, amelynek az énekes nagyon örül, és igyekszik majd támogatni a fiát mindenben.
- A nagyobbiknál egyébként már megmutatkozott, hogy jó a hallása, szóval nem tartom kizártnak, hogy követnének engem a művészi pályán.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke