Sasvári Sándornak és feleségének, Ildikónak két gyermeke született a házasságuk során. Emília és Léna nagyon szép nők lettek, akik az édesanyjuk vonzó megjelenését és édesapjuk tehetségét örökölték.
A 65 éves színész büszkeséggel beszélt a HOT! magazinnak lányairól, akikkel a mai napig nagyon szoros a kapcsolata - írja a femina.hu.
Sasvári Sándor nagyobbik gyermekében látja igazán önmagát, míg kisebbik lányában a felesége köszön vissza.
- Léna inkább rám hasonlít, Émi (Emília - a szerk.) pedig inkább az anyjára, belsőleg azonban mindannyian egyformák vagyunk.
Léna és Emília is nagyon jó géneket örököltek a szüleiktől, kitartóan és elszántan haladnak a céljaik elérése felé. Édesapjuk mindig támogatja őket, és nagyon hálás, hogy az ő életútját veszik követendő mintául.
- Nem voltak nyomás alatt semmilyen tekintetben. Léna angol nyelven végezte el az egyetemet, Émi most lesz harmadéves. Lénában felfedeztük kis korában, hogy tehetséges az éneklésben, Émi viszont a sportban kiemelkedő. Mindketten ritmikus sportgimnasztikával kezdték, Léna hét, Emília pedig tizenöt évig csinálta, és végül a lovaglásnál kötöttek ki, ami adott volt, de örülök, hogy követik az életutamat, és nagyon büszke vagyok rájuk.
Bárhol is forduljanak meg együtt, minden egyes szempár a lányokra szegeződik.
- Tehetségesek és gyönyörűek! Ha sétálunk, vagy eljönnek a színházba, jó rájuk nézni, ez pedig az anyjuk érdeme. Az ő szépségét és az én eszemet örökölték: képzeld, mi lett volna, ha fordítva történik!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.