Orosz Barbara tavaly márciusban mondta ki a boldogító igent férjének. Ez azonban nem jelenti azt számára, hogy az eddigi kapcsolatait teljes mértékben el kellene felejteni. A műsorvezető őszintén vallott arról, milyen a viszonya az exeivel.
Orosz Barbara és francia férje, Flor egyelőre távházasságban élnek, a férfi munkája miatt ugyanis csak kéthavonta tudnak találkozni. Házasságuk ezt egyáltalán nem sínyli meg, hiszen úgy érzi, egymásnak vannak teremtve. A Best magazinnak arról is beszélt, hogy milyen kapcsolatban van exeivel - írja a femina.hu.
– Nagyon jóban! Képzeld el, egyetlen olyan exem volt, aki nagyon haragudott rám, mert fájdalmat okoztam neki. Szerintem éveken keresztül a halálomat kívánta, de aztán vele is kibékültünk. Bár soha nem én közeledem, nem én kezdeményezem a békülést, de szerintem az nagyon fontos, hogy ha két embernek köze volt egymáshoz, benne voltunk egymás szívében, lelkében, életében, akkor az meg kell hogy maradjon valahogy – fejtette ki véleményét.
Azt is hozzátette, a férje pont az ellentéte ebben a kérdésben, ő viszont úgy gondolja, ez így nincs rendben.
– A férjemnek is azt mondtam – aki ennek pont az ellenkezője, megszakít minden kapcsolatot minden exével –, hogy szerintem hívd fel őket, legyen ez egy normális dolog.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke