A Magyarországon áttelelő fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, meleg helyen történő átteleltetésük felesleges - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint késő ősszel és télen rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések itthon maradt fehér gólyákról. Magyarországon 2004/2005 tele előtt csak elvétve fordultak elő ilyen esetek, azóta viszont minden télen itthon marad néhány példány.
Ezek a madarak nem betegek vagy sérültek, a természetes alkalmazkodási viselkedés részeként maradnak itthon a vonulás helyett, amelyhez a klímaváltozásnak is köze lehet. Ez a tendencia figyelhető meg többek között a hasonló táplálkozású kócsagok és gémek, továbbá a ragadozó barna rétihéja esetében is.
Az itthon maradó fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk amúgy sem lehetséges, meleg helyen történő átteleltetésük felesleges
- hívták fel a figyelmet.
A viselkedés magyarázata az lehet, hogy az itthon maradó példányok kevésbé érzik kockázatosnak az itthon maradást, mint az oda-vissza akár 18 ezer kilométeres, hosszú távú vonulást.
Ezt segíti, hogy a rendkívül változatos táplálkozású gólyák probléma nélkül tudnak téli álmot nem alvó egerekre, pockokra vadászni a többnyire hómentes gyepeken, szántókon. Ha pedig nem találnának táplálékot, fél-egy napos repüléssel meleg, mediterrán területekre tudnak húzódni.
Az itthon maradó fehér gólyák között egyre több lehet a "veterán", azaz az olyan madár, amely sikeresen túlélt legalább egy áttelelést. Ez azért fontos, mert így az egyre finomodó túlélési stratégia birtokában vághatnak bele a következő áttelelési "kalandba".
A közlemény szerint az áttelelő gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad.
Ha napokon keresztül olyan helyen látunk gólyát földön ülni, ahol nincs számára táplálék, és akkor sem repül fel, amikor lassan felé sétálunk, a területileg illetékes nemzeti park őrszolgálatát lehet értesíteni.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.