Nézz fel! Kézi távcsővel is látható különleges bolygóegyüttállás lesz látható az égbolton
Nézz fel! Kézi távcsővel is látható különleges bolygóegyüttállás lesz látható az égbolton

MTI

 / Mozaik

Színpompás együttállás lesz látható az égbolton az első decemberi éjszaka. Kelet felé tekintve egymás mellett figyelhető meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagai - tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Hirdetés

Azt írták, az együttállás különlegessége, hogy

"a Mars égi mozgása épp a csillaghalmaz fölött fordul vissza retrográd irányba, ami azzal jár, hogy a bolygó egy héten keresztül a csillaghalmaz mellett szinte egy helyben rostokol".

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az együttállás már egy kis kézi távcsővel is látható.

A jelenség november 28. és december 10. között bármelyik tiszta éjszakán megfigyelhető lesz.

A bolygó és a csillaghalmaz december 4-én hajnali fél 4-kor látszik majd legközelebb egymáshoz. Ekkor a Mars a csillaghalmaz szélétől mindössze 1,7 fokra lesz, és a déli horizont felett jó magasan, kb. 63 fokkkal lesz megfigyelhető az égi páros.

A Mars bő kétéves keringési ciklusa során 2025. január 12-én, vasárnap érkezik a legközelebb a Földhöz, amikor csak 96 millió kilométer lesz a két bolygó közti távolság. Ekkorra egészen fényes, látványos égitest lesz, kövér északi pólussapkája és szürkéskék tengerei is megcsodálhatók távcsővel - írta tájékoztatójában az intézmény.

A Méhkas csillaghalmaz, vagy más néven Praesepe a Földhöz egyik legközelebbi nyílthalmaz.

Több mint 1000 csillag alkotja, különlegessége pedig, hogy közelsége és nagy mérete miatt tiszta, derült és sötét égbolton szabad szemmel is megpillantható, halvány derengő foltként a Rák csillagkép közepében.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó vasárnap esti tetőteraszos észleléssel készül az együttállásra - írták.

Decembertől pedig a Mars megfigyelése lesz főszerepben, amelyre legközelebb csak 2 év múlva adódik lehetőség.

Az eseményről és a Csillagvizsgáló programjairól bővebb információ https://svabhegyicsillagvizsgalo.hu/programok-a-csillagvizsgaloban oldalon olvasható.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.