„Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene.” (1Kor 14, 33)
Emlékszem, hogy kisiskolás korú fiaim mennyire szerettek csereberélni. De sokszor keserves sírással zárult a vásár, a csere, mert meggondolta magát valamelyik, és vissza szerette volna venni a csokoládét, amit a kis törött autóért adott. Persze a cseretárs azt már régen megette. A lányok a babát és babaruhát cserélgették élvezettel egymás között. Aztán diadalmasan mutogatták az új babaruhát. Lám, nekem már ez is van, neked nincs, az enyém szebb, a tiéd fakó meg csúnya... Mi lett a vásár vége? Sírás, hajbakapás, jajgatás, keserves könnyek és „add vissza a babaruhámat”!
Gyerekjáték? Igen, az, méghozzá gyakori. A felnőttek hogyan „játszanak”? A válasz a válási statisztikákban található: halálos játékot játszanak, a bíróságnál követelik vissza a „babaruhát”. És milyen hangon?! Felnőtthöz nem illő, de sajnos felnőttek által gyakorolt szívtelenséggel. Pedig mennyire ígérték egymásnak valamikor a sírig tartó nagy hűséget, halálos szerelmet! Sírnak is az elvált szülők gyermekei egy egész életen át, mert az édesapjuk vagy az édesanyjuk meggondolta magát és visszavonta esküjét, amit az Úr Isten előtt és a házasságkötő előtt tett! A jó barátok, a hű cimborák meddig maradnak igaz barátok? Ha az egyik felkúszik a társadalmi ranglétrán, elfelejti azt, aki alul maradt. Ha az egyik megkívánja a másik feleségét-férjét, először csak titokban rabolja a barát szívét, aztán élet-halál harc és gyilkos gyűlölet a vége.
Na és a munkahelyen? Kezdetben kicsi az ember, még kérdez, és még köszönni is tud alázattal. Vegyék csak észre a tehetségét, ügyességét, legyen csak ő a főnök: már nem emlékszik, már nem kérdez, csak parancsol, a köszönésről meg leszokott, embersége eltűnt!
Mindent megad a szülő gyermekének, hogy az haladjon, „legyen belőle valaki”. Telnek-múlnak az évek, a szülő csak áldoz és áldoz reménységgel. A kis gyermekből egyszer felnőtt lesz, és a felnőttből a megálmodott valaki. És ezt a „valakit” zavarni kezdi egyszerű, kérges kezű apjának és fejkendős anyjának a jelenléte. Szégyelli őket, és ahogy tudja, távol tartja magát tőlük.
Fájdalmas, de igaz és valódi tényképek ezek az emberről! Isten más – Ő nem a visszavonásnak Istene. Amit Ő megígért, megadja, amit Ő mond, az állja a helyét és beteljesül. Megígérte a bűnbeesett embernek a Szabadítót, és elküldte, megadta. Ó, pedig millió okot adtunk az elvetésre, a megsemmisítésre, az ígéret visszavonására!
Egyéni, személyes életemben olyan sok áldást kaptam, nyomorúságomban szabadulást ígért és nem késett, időben megadta. Sokszor fordítottam Neki hátat, sokszor okoztam Neki szomorúságot tetteimmel, gondolataimmal, életemmel. Ám Ő hű maradt. Nem hagyott az útfélen magamra, nem bocsátotta rám haragvón kezét, áldásait nem vonta vissza tőlem.
Isten türelme határtalan. Csodálom mind a magam, mind a mások életében, ahogy vár és nem bosszulja meg rajtunk tetteinket, vár és áldást ad. Miért? Mert Ő szerető Isten. Ő nem a visszavonásnak az Istene. Neki nem kell az én „babaruhám”!
Tudok-e hálás lenni, megköszönni, értékelni, méltányolni legalább valamit az Ő jóságából, szeretetéből? S ha megpróbálom is, ha szeretném is hűségemmel megköszönni, meddig emlékszem arra, amit Ő értem tett és tesz? Ma, vagy három hét múlva, amikor nem tudom kifizetni a gázszámlát, vagy egy hónap múlva, ha meghal az édesanyám, vagy egy év múlva, ha elveszítem a munkámat, akkor is emlékezni tudok erre a drága, szerető jó Istenre? Vagy lázadóan szembefordulok és azt mondom: Te nem is szeretsz engem, miért engedted, hogy velem ez megtörténjen?
Alkotónk, teremtőnk Ő, és tudja, hogy mi csupán emberek, irgalomra, kegyelemre szoruló, emberek vagyunk. Szeretetét nem vonja meg, áldását nem vonja vissza. Vigasztal, ha csüggedünk, felemel, ha elesünk. Kegyelmét naponként megújítja rajtunk. Könyörül rajtunk, mert szeret. A Hozzá bűnbánattal közeledő embertől nem vonta és nem vonja vissza irgalmát.
Békességnek Istene az Úr! Az Ő vágya, hogy a zaklatott ember szíve békességet találjon. Ma még lehet, meghívhatod szívedbe a békesség Királyát. Ma még lehet, ma még kérhetem: bocsáss meg nekem, Istenem, és szeress tovább engem, rakoncátlan gyermekedet!
Jöjj szívembe, jöjj szívembe most, Úr Jézus! Ó, jöjj még ma, és lakj abban! Ne haragudj rám, bocsáss meg nekem, térj be hozzám a Te békességeddel, és erősíts meg engem a Te Szent Lelkeddel! Ámen.
(Morzsák 1., 1999)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
